Dyga Zsombor: Köntörfalak (már lemezen is és itt-ott mozikban)
A magyar dal napjára magyar film dukál. Méghozzá igazán közönségbarát-féle. Mint amilyen Dyga Zsombor Köntörfalak című mozija. Rendezőnk az ezredfordulós magyar új filmes trend egyik partvonal kívüli alakja, nem a legendás Simó-féle osztályhoz ( Hajdu Szabolcs, Török Ferenc, Pálfi György és mások) vagy annak holdudvarához tartozik. Filmes tudását nem szakirányú egyetemi képzésben, hanem magában a filmcsinálás éles folyamatában, autodidakta módon szedte fel. A mozinyilvánosságba került első filmjeitől kezdve határozott szándékkal kísérletezik a népszerű műfajokkal és azok egyéni hangulatú ötvözésével, itthoni ízléshez és körülményekhez adaptálásával.
Még videóra forgatott Gyilkosok című filmje az amerikai feldolgozás és a későbbi magyar Nexxt előtt nyúlt hozzá Bret Easton Ellis hírhedten kultikus Amerikai psychó-jához. Tesó című munkáját már a szakma is kénytelen volt elismerni: a magyar panelvilágot élhető helyként bemutató szerzői kamasz-romkom mérhető közönségsikert ért el. A 2005-ös Kész cirkusz puzzle-szerű sztorija pedig erős kísérlet a tarantinós és Guy Ritchie alkotásaiból ismert groteszk atmoszféra meghonosítására. Idén pedig már a szakma és a közönség is egyetértett: a Köntörfalak a rendezői díj mellett a netes közönségszavazás díját kapta a Filmszemlén.
Valóságszagú élet, ismerős figurák
A végig kamarafilmes, minimalista sztori egy randevú hol kínosan, hol oldottabban feszengős befejeződésének jeleneteivel indul. A köpcös és igyekvő, egyszerre félszeg és egyszerre megnyerően vicces és bátor Zoli ( Elek Ferenc színész fődíjat érő alakítása) a csinos, nyílt és meglehetősen határozott Esztire ( Tompos Kátya) is komoly hatással van. Az azonnali lepattintás helyett a leszólítás után már másodszor ad neki esélyt, hogy meggyőzze, amikor felhívja a bátyjával közös belvárosi lakásába.
Az ismerkedés az ilyenkor szokásos óvatoskodás és a váratlanul őszinte vallomások, a suta viccelődések és terelések útvesztőjében egyre biztosabban halad valamiféle kapcsolat és az egymásra való igazi kíváncsiság irányába. Zoliról kiderül, hogy tanárember és évek óta egyedül neveli két gyerekét. Félszegsége pedig nem annyira külsejével, mint inkább felesége halála miatti visszavonultságával és gyászával kapcsolatos. Egy elkötelezetlen, sodródó és éppen feldúlt huszonéves lány és egy harmincas, sérült lelkű és óvatos, de érzékeny családos férfi ismerkednek. Ebbe a képletbe robban be Eszti bátyja, a meleg sztárszakács Gábor ( Rába Roland)…
Látszatok mögött
Az első pillanattól túlhabzó magabiztossággal és hedonista zsarnokisággal kommunikáló báty leereszkedően kezd ismerkedni húga lovagjával. Az addig erősen lúzerkinézetű Zoliról és múltjáról apránként egyre meglepőbb részletek derülnek ki. Gábor hitetlenkedve fogadja, hogy a tanár úr jól ért a kártyához. A két férfi között beinduló, pasisan kivagyi parti végére gyanútlanul ajánlja fel, hogy őszintén válaszolni fog Zolinak egy kérdésére.
Az egyszerű kérdés pedig drámai fordulatot hoz a már amúgy is furcsa hangulatú éjszakába. Kiderül, hogy Zoli nem is véletlenül került a menő tetőtéri loftba. Hogy a találkozás a három szereplő között nagyon is sorsszerű és nem akármilyen emberi drámát rejt. Azt viszont még Zoli sem sejti, hogy még számára is tartogat újat a múlt fájdalmas felidézése. A kérdés onnantól az, hogy mit kezdenek az immáron csupasz igazsággal. Lehetséges-e jóvátenni és gyógyítani bárhogyan évekkel korábbi bűnöket és vétkeket.
Dicsérni jöttem…
A romantikus moziból lassan, de biztosan thrillerbe és drámába forduló sztori nem egyszer egyensúlyozik a giccsesség, a kimódolt művészkedés és a hiteles embermese határán. Dyga Zsombor megélt tapasztalatokon nyugvó és ösztönös lélektani érzékenységén múlik, hogy egyetlen pillanatra sem billenünk át a rosszabbik oldalra. A magyar filmektől szokatlanul sűrű és életszagú forgatókönyv ráadásul egészen emberszabású dialógusokkal van tele. Amit természetesen játszó színészek vezetnek elő, magától értetődő egyszerűséggel.
Mindez egy remekül eltalált, minden ízében és szögletében valódi élettérnek látszó környezetben pereg le a szemünk előtt. Érzékeny és a sztorit, a drámát alázatosan kiszolgáló, de ha kell, látványos képi megoldásokkal (mint például az éjszakai város felett, az erkélyen elszívott joint jelenetében). Ja, és hogy el ne feledjem: példaértékű, az atmoszférához tökéletesen illeszkedő zeneválasztásokkal: Szabó Gábor, Tindersticks, Uptown Fellaz és az Omega Éjféli koncertje…
