Médiaország / A tévé hatalma (Savaria Mozi)
Ez a 80 perces dokumentum-mozi mindannyiunk közös keresztjéről/kedvencéről (nem kívánt törlendő!), a modern kereskedelmi televíziózásról szól. Vagyis annak itáliai verziójáról és annak a stúdiódíszletek mögötti hátteréről. Azokról a mozgásokról, amik a televíziót napjaink közéletének és politikájának egyik (konzervatív kritikai hangok szerint pedig a) legfontosabb alakítójává/torzítójává (nem kívánt törlendő!) teszik.
Titok-dramaturgia
A film cikkünkbe is beapplikált, hatásos előzetese - lévén oknyomozásról szó - komoly leleplezéseket, súlyos titkok és összefüggések felderítését ígéri. Ezt csak módjával fogjuk megkapni. Erik Gangdini tényfeltárása ráadásul elkövet egy közönséget eléggé megzavaró hibát is. A mostanában divatosan csak bulvár vagy tabloid televíziózásként emlegetett médiamodellt mint valami speciálisan talján kórságot, annak általános trendjeitől elkülönülten igyekszik meghatározni.
Holott az a műsorrend, ami amatőr szereplők kiapadhatatlan sorának lelkes közreműködésével ezerféle, de mégis egyformának ható talk-show, valóságshow, szappanopera és tehetségkutató műsorok áradatából áll, lassan másfél évtizede hazánkban is ismerős, sőt egyeduralkodó médiaforma. (Minden tisztelet az ennek ellenálló tévés személyiségeknek és műhelyeknek közszolgálati és kereskedelmi tévékben, bárhol Magyarországon!)
Média, személyiség
Persze érthető, hogy a maffia párhuzamos hatalma és a korrupt politikai rendszer körülményei között edződött olasz értelmiségi leleplező szándéka miért fókuszál Olaszhon médiájára. Európában biztosan, de lehet, hogy a világon sincsen még egy olyan ország, ahol egy kisebb megszakításokkal 20 éve porondon lévő politikus egymaga felügyelje és befolyásolja a médiapiac 90%-át.
Silvio Berlusconi és érdekeltségei tulajdonában van a három legnézettebb olasz kereskedelmi tévé, övé a legnagyobb példányszámú magazinok többsége, a szórakoztatóipar egy másik ágában a jól jövedelmező AC Milan futballklub. És kormányfőként, pártvezérként a mienkhez hasonlóan egyoldalú befolyása van az állami televíziók és rádiók műsoraira is. (Jogerős bírósági ítélet kötelezte őt e monopolhelyzet felszámolására, amit csak ímmel-ámmal, de inkább sehogyan se hajtott végre.)
Akik Silvio köpönyegéből bújtak elő
Gandini filmjéből megismerhetünk néhány jellegzetes figurát, akik Il Presidente segítségére vannak az olasz emberek szórakoztatóiparon keresztüli befolyásolásában. Nálunk politikusi és kisebb részben üzleti körökből ismerős az a cinikus és felsőbbrendű mosoly, amit Lele Mora, a legfőbb producer atyaúristen kerek arcán láthatunk összes feltűnésekor. Vagy itt van Marella Giovanelli szépasszony, a kormányfő telekszomszédja, aki parti-fotózásból él azon a szardíniai nyaralóhelyen, ahol a politikus botrányos partijairól híres villája is áll.
De a legemlékezetesebb és egyben nagyon ijesztő potrét Fabrizio Coronáról kapjuk. Ő az a paparazzókat (hírességekre vadászó lesifotósokat) mozgató, maffiózó stílusú vállalkozó, aki hírnevét és befolyást abból szerezte, hogy a magánéleti titkaik közben megörökített sztárokat és celebeket a róluk készült felvételek megjelenésével zsarolta. A börtönből kijőve pedig maga is médiaszemélyiséggé, celebbé vált. Jól jövedelmező műsorai és botrányos fellépései vannak, rajongói hálózatot és blogot üzemeltet, divatkereskedelmi vállalkozása van.
És örvendezének vala
A kereskedelmi médiáról való tudásunkat felülíró titokra nem derül fény a Médiaország szűk másfél órájában. A titok maga az imidzs, amit a Berlusconi-féle televíziós/magazinvilág magáról, a sikeresek és hatalommal bírók világáról kialakított. Aminek legfőbb lényege a mediterrán emberek életörömét paravánul felhasználó örökké derűs és optimista, problémátlan és kritikai hangokat nélkülöző hozzáállás. (Amely nyers és bosszúálló is tud lenni, ha politikai és üzleti ellenfelekről, vagy a mindenki számára kötelező szabályokra figyelmeztető milánói vizsgálóbírákról van szó.)
Rendezőnk nem hagy kétséget a felől, hogy ennek a rendszernek a közönség, az egyszerű olasz emberek is a részesei és cinkosai. Azok a lassan negyedik évtizede kifogyhatatlan sorokban áradó önjelölt tehetségek, reménykedő nők és férfiak, akik elhiszik a Berlusconi-tévékből áradó ígéreteket sikerről, pénzről és befolyásról. Főként pedig arról, hogy ez bármelyikükkel megtörténhet.
Csak sorba kell állniuk a meghallgatásokon és szereplőválogatásokon. Amik a futballistaférje vágyó csinos lányok számára inkább bornírt húspiacra hasonlítanak. Ha pedig a reflektorok fényébe nem sikerül bejutni, lehetnek statiszták a nagy kitörés örök ígéretével. Vagy végső esetben bekapcsolhatják a tévét - és csatornáról csatornára váltva megnézhetik, hogy megy ez másoknak...
