Micmacs (most: Savaria Mozi, már és majd: tékák és boltok)
Jean-Pierre Jeunet az 1990-es évek eleje óta gazdagítja a gall és az egyetemes filmművészet palettáját. Leginkább azzal foglalkozik, hogy a művészfilm és a populáris zsánermozik erényeit ötvözze a kreatív és innovatív szórakoztatás nevében. Tette ezt kezdetben Marc Caroval közösen ( Delicatessen, Elveszett gyerekek városa), majd egyedül ( Amelie csodálatos élete, Hosszú jegyesség). Másokkal ellentétben még hollywoodi kitérőjét ( Alien 4 - Feltámad a halál) sem kell szégyellnie.
Igaz, hogy már jó féléve élvezhető dvd-n, a belvárosi mozi vásznára mégis csak most érkezett meg a direktor 2009-es dolgozata, a Micmacs. A film a magyar forgalmazásban a témához illő, ám borzalmasan hangzó (N)Agyban megy a kavarás alcímet kapta (amiért a felelősök helyett is nem lehet elégszer bocsánatot kérni). Szerethető és derűs, szórakoztató és ötletekkel gazdagon telített történet ez...
Bazil a szemétre kerül?
Főhőse, Bazil (a frenetikus Isten hozta az Isten háta mögött főszereplő-rendezője, a nagyszerű Danny Boon) élete csendesen csordogál a külvárosi filmtékában, amikor is egy maffia-leszámolás során eltévedt golyó a koponyájában landol. A jó doktorok pénzfeldobással döntenek a (vélhetőleg) jobbik opció mellett. Bazil és benne a lövedék marad és cserébe hősünk teljes életet élhet. Aminek így persze bármelyik pillanatban vége szakadhat...
Hogy az emberi sorsról fabrikált mozis példázatunk még kerekebb legyen, az alapvetésnél kiderül az is, hogy Bazil életébe nem először látogatott el a fegyverek általi halál. Apuka vesztét utászként egy túlságosan hatékony szaharai taposóakna okozta még a fiú gyerekkorában. Mire Bazik a kórházból kikerül se lakása, se állása nem marad.
Kiskakasok a szemétdombjukon
De ez most nem egy depressziómozi, hősünk így nem adja fel. Igyekszik alkalmazkodni a mostoha körülményekhez és szinte minden helyzetben feltalálja magát. Hamarosan összehozza a sorsa Kóterrel, az ősz szakállú öreg sittessel, aki elvezeti a külvárosi roncstelep lim-lomjaiból saját világot építők fura és bizarr közösségébe.
Itt van Pöttöm Pierre, a habókos feltaláló-buherátor és művész. Számolka, a varrónő anyukától és földmérő apukától született sasszemű és mérőműszer agyú lány. A merész rekordkísérleteiről híres Zúzda, testében a mutatványok megannyi fém alkatrészével. Meg a bámulatosan hajlékony Gumilány, a fehéremberes közhelyekre és idiómákra vadászó fekete néprajztudós és a kis csapatot élelmező bölcs Kaja Mama.
Újrahasznos(ított) hősök
Mikor Bazil már beilleszkedett és éppen élvezni kezdené új családja biztonságát, váratlanul utána nyúl a sorsa. Egyik kacatgyűjtő útján megtalálja annak a két fegyvergyártó cégnek a hivalkodó székházát, amelyeknek kapzsi és örök vetélkedésben álló tulajdonosai felelősek apja haláláért és az ő sebesülésért. Először saját szakállára kezd akcióba és megfigyelésekbe. Majd amikor barátai megérzik rajta az elszántságot és feszültséget, a teljes közösség Bazil bosszújának szolgálatába áll.
Ami a filmben innentől veszi kezdetét, az az utóbbi idők vígjátékainak egyik legkreatívabb és minden pillanatában szórakoztató akciósorozata. A gorillákkal és szupertechnikai kütyükkel védett fegyvergyárosok nem számolnak ugyanis az emberi leleményességgel, ami minden kidobott és megunt holmit képes újrahasznosítani. Plusz nem igazán tudnak elképzelni olyan csapdát, amelyet nem hatalmuk és vagyonuk megszerzésére, hanem megszégyenítésükre és leleplezésükre állítanak nekik...
Dicsérni jöttem
A francia posztmodernből kinőtt kismester Jeunet minden kedvelt kézjegye rajta a Micmacs-on. Az ipari forradalom és klasszikus tömegtermelés korát idéző szerkezetek és kütyük sokasága. A véletlenek által irányított és egymást gazdagító emberi sorsok. A lúzerekből és kívülállókból verbuválódott, humánus emberi közösség ellenkultúrája a hivatalos árnyékában. Játékosság és kreativitás mindenek előtt és felett.
Mindehhez óramű pontossággal működő forgatókönyv, csapatnyi tehetséges karakterszínész (köztük pl. a rendező egyik felfedezettjeként az alacsony Dominic Pinon). Minőségi operatőri munka (a Piaf-ot is fényképező Tetsuo Nagata), a számtalan hangulatot egységesen bohém, franciás stílbe olvasztó filmzene ( Raphaël Beau).
És persze a mindezt összevegyítő zseniális direktor. Aki ezzel a filmmel a nem kevéssé túlhabzó és picit modoros Amelie férfi-verzióját hozta létre. Egyúttal olyan klasszikus méltó örökösét, mint a hason történetet elmesélő és hasonló szellemiségű Csoda Milánóban...
