Háborús film - Forma-1 a filmzsánerekben (Pacific)
A háborús témájú drámákért és kalandmozikért - belátom - nehéz úgy rajongani, mint más filmes zsánerekért. A bennük előforduló szélsőséges egyéni és közösségi élethelyzetek nyomasztó súlya, a sztorikban mindenhol ismétlődő igazságtevő jófiúk és gazember agresszorok kötelező szereposztása ezt keretek közé szorítja. Komolyabb kreativitásra és alaposabb kutatómunkára van szüksége annak az alkotónak vagy műhelynek, amelyik megpróbálkozik a monotónia és a műfaji sablonok, panelek meghaladásával vagy felülírásával.
A pár évvel ezelőtti, nagyon sikeres Elit alakulatot is jegyző Spielberg - Tom Hanks duó ezt a feladat még azzal is megnehezítette magának, hogy annak színvonalát kellett megugraniuk a Pacific című, március közepe óta a HBO mozicsatornán futó miniszériájukban. Még nehezebb a feladata annak, aki a műfajtól esetleg idegenkedő filmbarátokat és érdeklődőket akarja meggyőzni arról, hogy érdemes követni az új sorozatot. Körülbelül olyan nehéz, mint a sportokért amúgy rajongóknak bemutatni a Forma-1 vég nélküli körözéseiben rejlő szépséget és drámát…
A jenkik igazi háborúja
Szoktuk a jenkiket köldöknézéssel vádolni, miszerint nem látnak túl saját hátsóudvarukon. De a sorozat kapcsán be kell látnunk, hogy európai néző számára a Csendes-óceánon 1941 decembere után felpörgő japán-amerikai háború eseményei a kevésbé ismertek. Nekünk a második front a normandiai (ami egyébként Szicília-Olaszország miatt is csak a harmadik) volt. A történelem és a hadtörténet iránt érdeklődőknek is jobbára az hadszíntér jelentősebb állomásai ugranak be: a sokkoló kezdet Pearl Harbournál, Guadalcanal, tengeri csata a Midway-szigeteknél, Iwo Jima a zászlót állító tengerészgyalogosokkal és az atombombák ledobása.
A Pacific most ezt újabb színekkel gazdagítja számunkra. A csendes-óceáni harcokról megjelent tengernyi irodalomból a két producer Eugene Sledge és Robert Leckie memoárjait választotta ki megfilmesítésre. A mozgóképre fordítása az Elit alakulat egyik vezető forgatókönyvírójára, Bruce McKennára hárult. Tanácsadóként segítette őt az előző sorozat könyvváltozatát jegyző Stephen Ambrose fia, Hugh (az ő munkája a nemrég boltokba került könyvváltozat). Újabb egzotikus földrajzi neveket és a hozzájuk kapcsolódó véres események részleteit tanulgatja a széles nyilvánosság: Cape Gloucester, Peleliu, Pavuvu…
A háború kutyái - zöldsapkások szemszögéből
A kiválasztott anyag átfogó és belülről megélten drámai színekkel festi le a Pearl Harbour utáni sokkból felocsúdó amerikaiak kimerítő és pokolian nehéz úját a japán agresszor saját felségterületén aratott keserves győzelemig. Az új sorozat legnagyobb kihívása és - a befejezéshez közelítve talán kimondhatóan - erénye is ennek a hiteles bemutatása.
Ez a háború ugyanis egyáltalán nem a hollywoodi filmekből ismerős, dicsőséges hadjárat volt. Hanem egy fehér ember számára elképzelhetetlenül szélsőséges természeti körülmények között vívott, már-már szürreális és abszurd fordulatokkal tarkított rémálom. Zsebkendőnyi, eredeti formájukban amúgy egzotikusan szép szigetekért négyzetméterenként megvívott csaták vég nélküli sorozata. Küzdelem meleggel, trópusi esővel, sárral, az áthatolhatatlan dzsungellel és a kopár sziklákkal, az ezernyi rovarral és más állattal, a vízhiánnyal. És bónuszként: a leleményesen védekező és évtizedes diktatúra által fanatizált japán katonákkal…
Hamlet a vérzivatarban
Bevallom, nehéz volt megbarátkoznom az új sorozat hangvételével és elbeszélésmódjával. A történelmi alapok, a sok-sok egymástól is elszigetelt harci cselekmény persze eleve lehetetlenné tették, hogy olyan lelkesítő, célirányos mesét lehessen kerekíteni belőle, mint a Normandiától a Sasfészekig és Berlinig tartó útból. De persze mégis ez az elvárás vetült rá az első részekre...
A Pacific nehezebben adja meg magát, mint sorozat-elődje. Pedig akcióból és hol jelzett, hol egészen naturális hatáskeltésből, speciális effektekből és dinamikus látványokból itt sincsen hiány. Talán a televíziós célközönség miatt a formanyelv egy kicsit visszafogottabb, de sok jelenet gond nélkül megállná a helyét szélesvásznakon is.
Ugyanaz másodszor? Vagy mást és másként?
A folytatásoknál mindig jelentkező dilemmát az első részek vetítése után eldönthettük. A legnyilvánvalóbb újítás talán az akciós részeket minduntalan megszakító líraiság, a főszereplőkhöz kötődő belső szemszögek gyakorisága, az adaptált irodalmi anyagokból ideszármazott belső monológok hangsúlyos jelenléte. És persze mindezek révén a döbbenten körültekintő, egyre értetlenebb szemtanúi jelenlét.
Olyan emberek révén lehetünk részesei a történetnek, akik maguk is alkatrészei voltak a gyilkolás gépezetének, mégis tudatosan élték meg a rémségeket. Ott próbáltak emberek maradni, ahol ez egyébként - mission impossible (lehetetlen küldetés). Külön erénye a szériának az amerikai háborús részvétel legnagyobb emberi dilemmájának, vagyis a szabadelvű egyén és a csoportban hatékony katona konfliktusának világos felmutatása. Olyan gyöngyszemekkel ajándékozott meg minket a Pacific, mint a 3. epizód teljes egészében a melbourni pihenés alatt játszódó romantikus drámája, vagy a hadba vonulásért az első részekben orvos apjával perelő fiú férfivá érése és eszmélése a háborús pokolban.
A hóhér akasztása
A japán szemszöget ne ebben a feldolgozásban tessék keresni! És nyilvánvalóan fel van adva a labda az alkotóknak. Hogyan kerül elénk Hirosima és Nagaszaki borzalma, a kapituláció? És hogyan kötik vissza mindezt a háború után megváltozott térségbéli helyzethez? Még van három hetünk, hogy ezt megtudjuk. Addig meg: hétfő este 20.00 és persze az ismétlések…
