"Nem tudok és nem is akarok úgy tenni, mintha semmi közöm nem lenne azokhoz, akik ma ezt az országot vezetik" - fogalmazott a Tisza Párt elnöke, aki szerint ma elsősorban apaként állt a tömeg előtt és közel 30 pontos gyermekvédelmi programot mutatott be.
A Budai Várban mondott beszédet Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, ahol Orbán Viktor székhelye a Karmelita kolostor és az államfő rezidenciája, a Sándor-palota is megtalálható. Az ellenzéki politikus a kormány és a köztársasági elnök lemondását is követelte.
Magyar Péter a Budai Várban mondott beszédet
Magyar Péter/Facebook
A pártelnök több, a gyermekvédelemben nevelkedett fiatalnak is név szerinti köszönetet mondott, amiért jelen voltak a rendezvényen.
Mária, Leon, János, Karcsi, Kinga, nektek külön köszönöm, hogy itt vagyok velünk és mindennel igyekeztek segíteni a sorstársaitoknak
- fogalmazott Magyar.
A Tisza Párt elnöke szerint ma elsősorban apaként állt a tömeg előtt és azt is nyilatkozta, hogy volt fideszesként "nem tud(ok) és nem is akar(ok) úgy tenni, mintha semmi köz(öm) nem lenne azokhoz, akik ma ezt az országot vezetik."
Magyar megemlítette, hogy gyermekvédelemben élő fiatalok több, mint ötöde bántalmazott, ezzel utalva arra a dokumentumra
Frissítve: Magyar Péter dokumentummal állt elő: "Minden ötödik, állami gondozás alatt élő gyermeket hivatalosan bántalmaznak" 2025. December 12. 16:08 , amit a párt tegnap hozott nyilvánosságra és aminek autentikusságát nem tagadta a Belügyminisztérium sem.
Ajtókkal, ajtó kilincsekkel, botokkal verik, lábbal rugdossák a gyermekeket. Nem sötétben, nem titokban, hanem kamerák előtt. Hogy hagyhatják ezt?
- Tette fel a kérdést a pártelnök, aki hallgatással vádolja Sulyok Tamás államfőt a Szőlő utcai üggyel kapcsolatban.
Demonstrálók a Budai Várban
Magyar Péter/Facebook
Magyar felidézte a tavaly történt "kegyelmi ügy" történéseit is, aminek következtében szakított a kormánypárttal. Szerinte az a hatalom, ami a gyerekek tönkretételét hagyta, "egy szörny." Arra kérte az ott lévőket, hogy ha hazamennek, öleljék meg a gyermeküket vagy az unokájukat.
A Tisza Párt elnöke az alábbi, közel harminc darab ígéretet tette, amennyiben kormányra kerülnek:
A gyermekvédelem költségvetése felülről nyitott lesz.
Az elmúlt húsz évben elkövetett bűncselekmények nyilvánosan kivizsgálásra kerülnek és teljeskörűen feltárásra.
Független parlamenti vizsgálóbizottságot állítanak fel.
Speciális ügyészi és nyomozóegységeket hoznak létre.
Bizonyítékvédelmet hoznak és sok lezárt ügyet újranyitnak.
Anonimizált aktanyilvánosságot vezetnek be.
Éves feltárási jelentést készítenek.
Áldozatközpontú jogi és pszichológiai támogatást, valamint tanúvédelmet nyújtanak.
Megerősítik a gyermekvédelmi jelzőrendszert.
Gyors információáramlást vezetnek be a védőnők, a pedagógusok, az orvosok és a rendőrség minden hatósága között.
Bővítik a gyermekjóléti szolgálatok létszámát és jelentősen növelik a bérezésüket.
Iskolai szociális munkást neveznek ki minden iskolába.
Bevonják a civil és karitatív munkásokat és szervezeteket a strukturált munkába.
A gyermekvédelmi intézményrendszert átfogóan fejlesztik, korszerűsítik az intézményeket.
Azonnali 25 százalékos általános béremelést vezetnek be a gyermekvédelemben, amelyet a teljes szociális szektor béremelése követ.
Növelik a gyermekvédelemben dolgozók létszámát.
Újra létrehozzák a független, politikai utasítás mentes gyámhivatalt.
A védőnői szolgálatok az önkormányzatok hatáskörébe kerülnek.
Krízis- és átmeneti otthonokat hoznak létre, kapacitásokat bővítenek.
Anya-, családi és apaotthonokat hoznak létre országszerte.
Továbbképzéseket tartanak a rendőrségi és gyámhatósági ügyintézőknek.
"Gyerekbarát igazságszolgáltatást" vezetnek be.
Tovább bővítik a gyermekbarát meghallgatószobák számát.
A válási mediációt rendszerszinten fogják bevezetni.
Önálló, a parlamentnek beszámoló gyermekjogi ombudsmant hoznak létre.
Kötelező határidős válaszadást és ajánláskövetést vezetnek be.
0-24 órás névtelen bejelentővonalat hoznak létre.
Előre be nem jelentett vizsgálatok lesznek minden gyermekvédelmi intézménynél és minden fenntartónál.
Éves gyermekjogi jelentés fog készülni.
Végül teljes anyagi és erkölcsi jóvátételt, kártalanítást adnak "az orbáni gyermekvédelem minden áldozatának."
"Ígérem nektek, hogy legkésőbb 121 nap múlva egy más világ kezdődik" - zárta a beszédét Magyar Péter.
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.