Új elnöke van a szombathelyi szocialistáknak

Horváth György 15 év után távozott. Helyét Horváth Attila vette át.

Csütörtökön lezajlott a szombathelyi MSZP szervezetben a tisztújítás. Az elnöki posztra két jelölt is pályázott, a szervezete 15 éve vezető Horváth György, az MMIK egykori igazgatója, városi képviselő, és dr. Horváth Attila ügyvéd, eddigi alelnök.

Horváth Attila egy korábbi sajtótájékoztatón. A háttérben Oroszvári Péter.

Információink szerint közel kétszer annyi szavazattal Horvát Attila nyert. Ő vezeti tehát tovább a szombathelyi szocialistákat. Két alelnöke Kővári Attila városi képviselő és Tóth Kálmán, volt városi képviselő.

Balról a második Horváth György, mellette Kővári Attila

Az ülésen megválasztották az 1-es és a 2-es, vagyis a szombathelyi országgyűlési választókerületek elnökét is. Ezt a posztot Czeglédy Csaba, a város jelenlegi alpolgármestere nyerte el. Tehát valószínűleg ő vezényli majd a szocialisták választási kampányát Szombathelyen.

Február 13-án tisztújítás következik az MSZP Vas megyei szervezetében is. Akkor az lesz a legnagyobb kérdés, vajon újra indul-e a megyei elnöki posztért Kiss Péter kancellária miniszter. Mint ismerestes, ő ideiglenesen vállalta ezt a posztot – egyfajta rendcsinálóként - , miután belháború tört ki a helyi szocialisták között.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet