"Információink szerint lemondott posztjáról Varga László Balázs, akit a múlt héten neveztek ki az óbudai Szőlő utcában található Budapesti Javítóintézet igazgatójának, és akinek megbízatása 2026. április 30-ig szólt volna" - írja a Telex. Varga László Balázs a lap megkeresésére nem cáfolta az információt.
A lap felidézi, hogy Varga László Balázst azután nevezték ki a Szőlő utcai intézet élére, hogy az ott zajló nyomozás részeként múlt héten látványos akció során három embert vettek őrizetbe, köztük az intézet korábbi megbízott igazgatóját, Kovács-Buna Károlyt is.
Később viszont a Jelen megírta, hogy a Debreceni Javítóintézet korábbi igazgatóhelyetteseként Vargának több kérdéses ügye is lehetett, mint írják már "tavaly tudomása lehetett Juhász Péter Pál botrányos ügyeiről, de valószínűsíthető, hogy azokkal kapcsolatban nem adott semmilyen jelzést."
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!