A Nyugat.hu nem követett el etikai vétséget - állapította meg a MÚOSZ Etikai Bizottsága

A bizottság visszavonta tavaly novemberi elmarasztaló határozatát. Az ugytudjuk.hu perelt be bennünket.

A MÚOSZ Etikai Bizottsága hatályon kívül helyezi a 2023. november 28-án állásfoglalásban rögzített etikai vétség megállapítását - közölte lapunkkal a Bizottság.

Az Etikai Bizottság tavaly novemberben tárgyalás mellőzésével marasztalta el a Nyugat.hu-t Farkas Balázs, az ugytudjuk.hu főszerkesztőjének panasza alapján.

Farkas Balázs azt kifogásolta, hogy a lapunkban 2023. november 27-én Tragikussá vált a helyzet a szombathelyi Styl-gyárban, 150 ember kerülhet utcára címmel megjelent cikkben Tragikussá vált a helyzet a szombathelyi Styl-gyárban, 150 ember kerülhet utcára 2023. November 27. 16:31 nem hivatkoztunk az ugytudjuk.hu néhány órával korábban megjelent, hasonló tartalmú, de kevesebb információt tartalmazó cikkére, mint információforrásra.

Azonnal jogorvoslatot kértünk

Lapunk azonnal panaszt jelentett be a határozat ellen, és jogorvoslatot kértünk, ugyanis minket nem hallgattak meg a határozathozatal előtt, és arról sem tudtunk, hogy eljárás folyik ellenünk.

Az ügyben még februárban tartottak egy kollégiumi ülést, amelyen Farkas Balázs nem jelent meg, Roznár Gyöngyi, a Nyugat.hu főszerkesztője viszont ott volt és válaszolt a kérdésekre. Az ülés után az Etikai Bizottság elnöke új eljárást rendelt el.

A 2024. március 27-én tartott tárgyaláson a panaszos Farkas Balázs főszerkesztő a felhívás ellenére ismét nem jelent meg, Roznár Gyöngyi viszont szóban megismételte írásban már korábban benyújtott álláspontját.

Bebizonyítottuk, hogy saját forrásokból dolgoztunk

Elmondta, hogy a Nyugat.hu évek óta figyelemmel kíséri a Styl-gyár működését és folyamatosan tájékozódtunk a gyárral kapcsolatos történéseket illetően.

Cikkünk megjelenése előtt több napon át érkeztek hozzánk különböző forrásokból információk a gyár gondjairól, ezeket ellenőriztük és felvettük a kapcsolatot a gyár igazgatójával is a hiteles és tényszerű tájékoztatás érdekében. Utóbbi miatt jelent meg pár órával később a Nyugat.hu cikke az ugytudjuk.hu anyagához képest. Mindezt természetesen dokumentumokkal is bizonyítani tudtuk.

Főszerkesztőnk ezen túl bemutatott a az Etikai Bizottságnak olyan korábbi cikkeket, melyekben hivatkozunk az ugytudjuk.hu-ra, vagyis indokolatlannak tartotta azt a feltételezést, hogy szándékosan nem hivatkoztunk ebben a portálra.

A fentiek alapján a MÚOSZ Etikai Bizottságának kijelölt eljáró tanácsa hatályon kívül helyezte a tavaly novemberi elmarasztaló határozatát. A döntés nem jogerős.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet