Videón az ukrán csávó, aki felmászott Budapest tetejére

A Bazilika csúcsát is magáévá tette, meg két hidat. A rendőrök nem tehettek mást odalent, csak vártak.

Mustang Wanted-et, az ukrán származású extrém mászót manapság meglehetősen nehéz kikerülni az interneten: a magaslati levegőn művelt mutatványokat mosolyogva és játszi könnyedséggel műveli. De persze nagyon helyesen óva int mindenkit attól, hogy utánozni próbálja, mert ő ezt már évek óta csinálja,

ez az én személyes játékszerem

, ahogy fogalmaz.

A fentebb már linkelt oldalán vérfagyasztó fotókat találunk, most pedig előjött ezzel a videóval, amit Budapesten forgatott:

Nemrég egyébként ő volt az, aki a Moszkva jelképének számító felhőkarcoló-együttes egyik tagjának csúcsát kék-sárgára festette.

Itt meg egy válogatásvideó Mustang legizzasztóbb pillanatairól:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű