Nagy bajba került Szombathelyen Budapest maffiavezére

A férfi verekedett, balesetet szenvedett, majd a kórházban is fejbe rúgott egy embert. Rács mögé kerülhet, pedig azt mondta, ő Budapest maffiavezére.

A Szombathelyi Járási Ügyészség vádat emelt súlyos testi sértés és garázdaság miatt azzal a férfival szemben, aki a vád szerint 2014. április 26. napján a hajnali órákban egy szombathelyi szórakozóhely mellett lévő lángossütő előtt több alkalommal ököllel fejbe ütötte a sértettet, majd a földön fekvő férfiba többször belerúgott. A sértett segítségére siető férfit is bántalmazta. Úgy tudjuk, a verekedés azután robbant ki, hogy a vádlott nem akarta megvárni, amíg az előtte álló férfi megkapja a lángosát, ezért hozzávágott egy papírpénzt, hogy takarodjon hátrébb a sorban. A "megszólított" azonban visszadobta a pénzt.

Kamion oldalába hajtott a Mercedes Szombathelyen
Kamion oldalába hajtott a Mercedes Szombathelyen
Tánczos Mihály
25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A sértettnek a bántalmazás következtében súlyos sérülései keletkeztek. A vádlott ezután Szombathely határában utasként érdekes körülmények között balesetet szenvedett, a sofőr ugyanis nem vett észre egy előtte áthaladó kamiont és belehajtott az oldalába, totálkárosra törve ezzel Kamion oldalába rohant a luxusautó Szombathelyen - videóval 2014. April 26. 10:02 a hófehér, külföldi rendszámú Mercedest. Ezután a vádlottat a sofőrrel együtt a szombathelyi kórház szakambulanciájára szállították.

A mozgalmas reggelnek még nem ért vége, mert a kórházi váróhelyiségben a vádlott egy hordágyon fekve, a szintén a váróban lévő, korábban a sértett segítségére siető férfinak azt kiabálta, hogy „ő Budapest maffiavezére" és a jövőre vonatkozóan kilátásba helyezte, hogy vitapartnerei "meg fognak dögleni”. Ezután a férfit egy alkalommal fejbe rúgta, majd önkényesen távozott a kórházból.

Az állítólagos maffiavezér körözési képe, már kikockázva
police.hu

A rendőrség körözést adott ki ellene Így néz ki az összetört Mercedes kórházból elmenekült utasa - keresi a rendőrség 2014. April 28. 17:31 , majd később elfogták. A Szombathelyi Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel és garázdasággal vádolta az elkövetőt, és börtönbüntetés kiszabását indítványozta. Vassné dr. Szele Adrienn ügyészségi szóvivő kérdésünkre arról is tájékoztatta lapunkat, hogy a közlekedési balesetkor a vádlottat szállító személygépkocsi vezetője ellen indított nyomozás jelenleg is folyamatban van.

Ez pedig feltehetőleg arra utal, hogy a tesztek alapján sem a napfelkelte módosította az autó vezetőjének tudatát.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Kamion oldalába rohant a luxusautó Szombathelyen - videóval

A német rendszámú Mercedes magyar sofőrje nem vette észre a piros lámpát és a 86-oson közlekedő kamion oldalába hajtott. A tűzoltók vágták ki, utasával együtt.

Megszökött a kórházból a rommá tört Mercedes utasa

A nyugat.hu információi szerint bántalmazott egy beteget, majd megszökött a szombathelyi kórházból a hajnalban összetört luxusautó utasa.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló