A Ripost alapján valótlanul híreszteltük, hogy Nagy Blanka három tárgyból is bukásra áll, illetve, hogy kifejezetten gyenge tanuló. Valótlanul híreszteltük továbbá, hogy Nagy Blankának annyi hiányzása van, hogy az már meghaladta azt a mértéket, amit a törvény még egyáltalán lehetővé tesz.
Ezt a helyreigazítást a kormánypárti Ripost közölte kedden. Még január közepén írtuk, hogy a kormánypá rti sajtó azonnal ráugrott a gimnazista Nagy Blankára, miután a diáklány szokatlanul erős beszédet mondott egy kecskeméti tüntetésen.Nagy Blanka helyreigazítási kérelmet nyújtott be az érontett kormánypárti lapokhoz, a Riposthoz, a Figyelőhöz, az Origóhoz és a Lokálhoz. A Népszava azt írja, a Ripost, az Origo és a Lokál még nem tett eleget ennek.
Tavaly egyébként 109 helyreigazítási pert vesztett a kormánysajtó.