Nagy Feró két oltás után is óvatosan és még mindig félelemben él

Hiába lett védett, még nem teraszozik.

Nagy Feró pár héttel ezelőtt kapta meg a második oltását, amit már nagyon várt. Ahogyan az ezzel járó szabadságot is. Viszont nem gondolja, hogy eljött az ideje a teraszozásnak, vagy a bulizásnak: „ Én még mindig félek, hiszen akkor nyugodhatunk meg igazán, amikor már a gyerekeink, unokáink is védettek lesznek.

A nemzet csótánya a Borsnak azt is elmondta, hogy azt látja, hogy „ sokan felelőtlenek, gondolkodás nélkül elárasztják a teraszokat. Óvatosnak kell lennünk, nem szabad visszaélnünk a hirtelen jött szabadságunkkal.” Még a zenész sem koccintott az újranyitott teraszokon.

A Beatrice frontembere sokat vigyáz az unokáira is. Örül neki, hogy most már megölelheti őket, de azt is hozzátette, hogy „ legkisebb mellett, aki még nincs 3 hónapos, persze még kicsit félek, amikor a karjaimba veszem még mindig maszkot húzok, de legalább már nem kell tetőtől talpig szkafanderbe bújnom, hogy vele lehessek egy rövidke időre.”

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű