„Nem b.zik, transzvesztiták!”
Az immár harmadjára megrendezett KŐFESZT nevű fesztiválon idén Nagy Feró is fellépett zenekarával, a Beatricével. A szokásos koncertműsort azonban Feró egy nemvárt előadással is kiegészítette, amelynek keretében parókában vokálozó férfiakkal adja elő a Boney M világhíres, Daddy cool című dalát.
Hogy mi is volt pontosan a célja az énekesnek az extra show-val, az nem teljesen világos – egyesek felháborítónak, mások bátor kiállásnak vélik. Az mindenesetre biztos, hogy a Beatrice frontembere alaposan meglepte rajongóit. „Nagyon melegek a csávók. Azt mondja, hogy nem b.zik? Ki mondja, hogy b.zik? Ezek transzvesztiták. Azt sem tudják, hogy fiúk vagy lányok” – vezette fel a zenész a produkciót – írja a promotions.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!