„Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Önkormányzati Képviselők! Először is szeretnénk szívből gratulálni ahhoz, hogy Önöket Szombathely Város önkormányzati képviselőjének választották! Munkájukhoz kitartást, bölcsességet és jó egészséget kívánunk! Ahhoz a munkához, amely sokszor nagy felelősséggel jár. Nagy ez a felelősség főleg akkor, amikor városunk jövőjéről, vagyis a gyermekekről kell dönteniük. Mi ezt gyermekorvosként jól tudjuk” – kezdték levelüket a szombathelyi gyermekorvosok.
Bár a probléma nem új keletű, hiszen ahogy írták, már korábban is aktualitása volt, mégis csak most juttatták el ezt az írást a városvezetéshez. Erre pedig egyszerű indokuk volt. Az idővesztés ellenére is úgy gondolták, hogy jobb, ha megvárják a választások végét és az önkormányzati testületek megalakulását, amikor már valamennyire lenyugszanak a kedélyek.
„Abban reménykedünk, hogy egy nyugodtabb politikai légkörben talán jobban hallatszik a figyelemfelhívó szó. A gyermekek egészségügyi ellátása ugyanis – eskünk szerint is – soha nem volt és nem lehet politikai kérdés, ebben a Szombathelyen dolgozó házi gyermekorvosok között nincs vita” – írták.
Ha pedig valakiben felmerülne a kérdés, hogy miért fordulnak a városvezetéshez a szombathelyi orvosok, eláruljuk, hogy azért, mert ahogy azt a jogszabály is előírja, az önkormányzat és praxisjoggal, valamint feladatellátási szerződéssel rendelkező házi gyermekorvosok közös feladata a házi gyermekorvosi egészségügyi alapellátás megszervezése és működtetése. Ebben eddig is partner volt a városvezetés, de sajnos ennek ellenére is egyre rosszabb a helyzet.
„Mára egyértelműen elmondható, hogy az eddigi támogatások sem elegendőek ahhoz, hogy a házi gyermekorvosi pályát Szombathelyen vonzóvá tegyék, hogy a szombathelyi gyermekek egészségügyi ellátása tartósan és biztonságosan megoldott legyen” – áll a levélben.
A házi gyermekorvosi alapellátás aktuális helyzete
Mint írásukból kiderül, jelenleg 16 házi gyermekorvosi praxist tart nyilván Szombathelyen a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK). Ezekben nagyjából 16 ezer 0 és 19 év közötti gyermeket kell ellátniuk. Viszont az idei év elejétől fogva a 16 praxisból háromban nem dolgozik állandóan gyermekgyógyász szakorvos, tehát csak helyettesítéssel tudják megoldani az ellátást.
Jelenleg 13 gyermekorvos praktizál Szombathelyen, közülük viszont négyen jóval átlépték a nyugdíjkorhatárt. A 13 orvos közül pedig sokan úgy dolgoznak nap mint nap, hogy krónikus betegséggel küzdenek. Ami pedig talán még sokkolóbb lehet, hogy a 13 gyermekorvosból mindössze négy olyan van, aki 50 évnél fiatalabb.
Pillanatnyilag egy orvosra nagyjából 1300 gyerek jut Szombathelyen, ez pedig jóval meghaladja a nemzetközi és hazai szakmai társaságok által ajánlott 800-1000 fős praxisokat. Most 8 „telephelyen” van házi gyermekorvosi szakellátás a városban, ahol átlagosan 2 rendelés van. Ez pedig a helyettesítéseket is megnehezíti, sőt, gyakran el is lehetetleníti.
„Ezt egyébként a hazai finanszírozási rendszer is 'támogatja', leginkább azzal, hogy az ennél nagyobb praxisokat – a több munka ellenére – ún. degresszióval bünteti, vagyis ugyanazért a munkáért, bizonyos mennyiség felett kevesebb pénz jár. Könnyen belátható, hogy a szakmailag fenntartható (főleg romló finanszírozás mellett), gyakorlatilag folyamatos 'tűzoltás' zajlik” – írják.
Nagyban nehezíti az orvosok helyzetét sok szülő tudatlansága vagy túlzott aggódása is, ugyanis a betegek 30 százaléka feleslegesen megy orvoshoz. Ehhez pedig hozzávehetjük még azt is, hogy nagyon sokan azért mennek csak orvoshoz, hogy igazolják az óvodai és iskolai hiányzásokat, melyek hátterében gyakran nem is betegség áll.
„Országosan és helyi szinten is többször jeleztük, hogy ezen igazolásokat (egészséges-közösségbe mehet, védőoltásait megkapta, egynapig fájt a hasa, stb.) legtöbbször jogszabály nem írja elő, azokat a hagyomány működteti, de sajnos nemhogy eredményt nem értünk el, hanem napról-napra észleljük ezen igazolások érthetetlen terjedését (velünk egyébként konzultálni ezügyben sem szokás)” – magyarázzák.
A házi gyermekorvosi ügyeleti ellátás aktuális helyzete
Ennek szervezése az OMSZ feladata, az alapellátási szerződésben rögzítik a részvételt, viszont nyugdíjaskorú egyéni vállalkozókkal nem kötnek feladatellátási szerződést. Hétköznapokon 16-tól 8 óráig, hétvégén pedig 0-tól 24 óráig tart az ügyelet, ez havonta nagyjából 600 óra.
A szombathelyi ügyeleti ellátásban jelenleg 9-10 orvos vesz részt, ez pedig rettentő kevés. Jelenleg egy orvos minimum 60 órát ügyel egy hónapban, a fenntartáshoz pedig így igénybe kell venni külsősök segítségét is, ami sok pénzt felemészt. Arról nem is beszélve, hogy a betegellátás biztonságát és az orvosok egészségét is tartósan veszélyezteti, hiszen nem tudnak szabadnapot kivenni.
„Az ügyeleti ellátások több mint 90-95 százaléka nappali időszakra (8:00-20:00) korlátozódik és legalább a fele teljesen indokolatlanul történik. Ezt jól mutatja – a gyermekorvosok napi tapasztalata mellett –, hogy csak a vizitdíj bevezetése következtében jelentősen csökkent az ügyelethez fordulások száma anélkül, hogy ennek bármilyen egészségügyi következményéről tudnánk” – írják.
Még szomorúbb, hogy elmondásuk szerint a rendelők eszközei, gyógyszerkészlete és infrastrukturális felszereltsége egyáltalán nem tartják a lépést egy modern, igazi 21. századi ellátóhellyel. Emellett a szakszemélyzet feladatköre sincs jól meghatározva és folyamatosan cserélődik a munkaerő is.
Mit tartogat a jövő?
A házi gyermekorvosi alapellátásban úgy gondolják, hogy az elkövetkezendő 1-2 évben a jelenlegi 3 tulajdonos nélküli praxishoz még akár 4 további is csatlakozhat. Az orvosok száma pedig a legrosszabb esetben akár felére is csökkenhet.
„3-4 éven belül a jelenlegi struktúra mellett szükség lesz 6-8 házi gyermekorvos rendszerbe lépésére. Erre a jelenlegi helyzetben gyakorlatilag nincs remény. A fiatalok nem látják szakmailag vonzónak a pályát és a jelenleg látott tendenciák is elbizonytalanítják őket” – áll a levélben.
Ez pedig azt is jelentheti, hogy az elkövetkezendő 1-2 évben akár 2000-re is megemelkedhet az egy orvosra jutó gyermekek száma és a helyettesítési igény is jelentősen meg fog növekedni. Ez pedig teljesen érthető módon a kitartó, jelenleg praktizáló orvosokat is arra kényszerítheti, hogy elhagyják a pályát. Vagyis nagy esély lehet arra, hogy akár már jövőre alapellátás nélkül maradhatnak szombathelyi gyerekek, bármennyire is hihetetlennek hangzik ez.
„A jelenlegi formájában működve gyakorlatilag bármelyik pillanatban megszervezhetetlenné válik a házi gyermekorvosi ügyeleti ellátás. Jelenleg is külsősök szerepvállalását igényli, de közülük is többen nyugdíjasok, tartósan rájuk építeni a rendszert felelőtlenség és hiba volna” – állítják.