„Végre egy beruházás, aminek a fenntartása nem kerül pénzbe” – Napelemparkot építene a SZOVA Szombathelyen

Régóta tervezte a cég, és most úgy tűnik, lassan célegyenesbe érnek.

„Három darab egyenként legalább 480 kVA, legfeljebb 499,9 kVA csatlakozási teljesítményű, hálózatra tápláló, földre telepített napelemes kiserőmű rendszer.” Hivatalosan így nevezik azt a napelemparkot, aminek a megépítését régóta tervezi a SZOVA, és úgy tűnik, most talán valóra válhat.

„Végre egy beruházás, aminek a fenntartása nem kerül pénzbe, és bevételt is hoz majd” - mondta az egyik szombathelyi városvezető nemrég, amikor a csütörtöki közgyűlési anyagban szereplő napelemparkról kérdeztük.

Kiderült, hogy az elképzelés egyáltalán nem új. Már 2016-ban felbukkant, akkor hozott ugyanis döntést a szombathelyi közgyűlés egy biomassza fűtőmű és egy napelempark megépítéséről, egy a SZOVA tulajdonában lévő ingatlanon.

Napelempark egy gyári épületen.
BPW Kft.

A tervezés és az előkészítés azonban nagyon elhúzódott, nem utolsósorban azért, mert a SZOVA nem akarta elfogadni, hogy a költségeknek csupán a 60 százalékát lehessen uniós támogatásból finanszírozni. A cég azt szerette volna, ha a teljes költségre uniós pénzt kapnának.

Közben lefolytatták a közbeszerzési pályázatokat is, és kiderült, hogy a rendelkezésre álló pénznél sokkal drágább ajánlatok érkeztek. A biomassza erőműre például közel nettó 500 milliós volt a legjobb ajánlat, miközben előzetesen 150 millióval számoltak. A napelemparkra a tervezett 576 millió forinthoz képest nettó 655 milliós árajánlat érkezett.

Az is kiderült, hogy a költségek maximum 60 százalékát lehet uniós pénzből fizetni, így azzal a kéréssel fordultak a pályázatgazdához, hogy a biomassza erőmű megépítésétől tekintsen el. Az arra a célra elnyert pályázati támogatást pedig felhasználhassák a napelempark megépítésére.

A kérelem még bírálati szakaszban van, azaz nem született döntés róla. Ha a pályázatgazda hozzájárul a kérés teljesítéséhez, a mai árakon akkor is 323 millió forint kell a napelempark megépítéséhez.

Mivel az önkormányzat rendkívül nehéz anyagi helyzetben van, a közgyűlésre készült anyag azt javasolta, hogy az összeget a SZOVA fizesse ki a saját költségvetéséből. Hogy pontosan honnan, arra a SZOVA vezérigazgatójának a januári közgyűlésre kell javaslatot tennie. Ezt a képviselők egyhangúlag elfogadták.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet