A macsek csak játszott gazdája, Haryanto Pherwhirra Ramadhani fülhallgatójával az ágyban, de annyira belendült, hogy véletlenül szétcincálta. A gazdi persze nem örült túlzottan a gaztettnek, sőt, meg is dorgálta a cicát, aki aztán elfutott előle. Körülbelül egy óra múlva azonban visszatért és megbánva bűneit, hozott gazdájának egy kicsi kígyót cserébe. Hosszú és vékony, biztos jó lesz, nem?
A gazdi persze ezek után nem tudott haragudni rá, jót nevetett a történteken. Na meg tartott attól is, hogy ha megint leszidja a cicát, hoz egy újabb kígyót.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!