Napi Müller: ha kórházba kerül, hosszú időre csomagoljon

Egyébként a kórházak kezdenek megtelni.

Müller Cecilia országos tiszti főorvos az operatív törzs mai sajtátájékoztatóján közölte, hogy napok óta a hasonló számú fertőzöttről számolnak be. Az elhunytak életkora 49 és 93 között van. Három embert kivéve mindenki esetében egyéb, krónikus betegségek is jelen voltak. Telítődnek a kórházak - folytatta a tiszti főorvos. 378-an vannak lélegezetőgépen, 5136-an pedig kórházban.

Müller szerint egész Európa küzd, sokkal nagyobb felelősség hárul az intézményekre, vendéglátóhelyekre, üzletekre is, valamint ezek működtetőinek jelentősen megnőtt a felelőssége.

Ezen túl továbbra is különböző javaslatokat fogalmaznak meg az élet különböző területein, a pandémia egy rendkívüli kihívást jelent - jegyezte meg Müller, türelmet kérve mindenkitől. A fiatalok türelmét is kérte, hiszen a kijárási korlátozás a fiatalok csoportosulását kívánja megfékezni.

A kórházba kerülés esélye krónikus betegek esetében nagyobb, mint a fiataloknál. Ennek kapcsán Müller elmondta, hogy kórházba kerülés esetén több hétre kell berendezkedni, ennek megfelelően kell pakolni, felkészülni. Egy összekészített kórházi csomagnak tartalmazni kell a az orvos számára fontos információkat (személyi iratok, taj-kártya, korábbi záródokumentumok, lista a rendszeresen szedett gyógyszerekről).


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek