Napsütésre és délelőtti zivatarokra lehet számítani

A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között alakul.

A fátyolfelhők mellett nagyobb területen erőteljesebbé válhat a gomolyfelhő-képződés, de általában többórás napsütésre van kilátás - írja a met.hu. Délelőtt helyenként, délután már nagyobb számosságban fordulhat elő zápor, zivatar - nagyobb eséllyel a Dél-Dunántúlon, majd a középső országrészben, valamint az Alpokalja térségében. A délies, míg az Északnyugat-Dunántúlon az északiasra forduló szél helyenként megélénkül, illetve csapadékgócok környezetében is előfordulhat élénk, akár erős széllökés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között alakul. Késő estére általában 4 és 12 fok közé hűl le a levegő.

Este a gomolyok számossága lassan csökken, illetve egyre kevesebb helyen fordulhat elő zápor, esetleg zivatar. Főként a keleti harmadban lehet kevesebb a felhő, másutt maradhatnak változóan felhős területek. Reggelre párásság, helyenként - nagyobb eséllyel a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben - köd is kialakulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz, de a csapadékgócokat szélélénkülés is kísérheti. Hajnalra általában 0 és +5 közé hűl le a levegő, de a magasabban fekvő helyeken, vízpartokon, belvárosi részeken ennél enyhébb, míg a kevésbé felhős északkeleti, keleti fagyzugokban kissé hidegebb lehet a hajnal.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás