Ne driftelj a körforgalomban, mert baj lesz

Hülyéink a közlekedésben.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2020. július 10-én 19 óra 50 perckor arról, hogy Győrben, a Rónay Jácint utcán lévő körforgalomban anyagi káros baleset történt. A helyszínen a rendőröknek a szemtanúk elmondták, hogy a balesetet okozó BMW vezetője a körforgalomban gyors tempóban körözött egy másik gépkocsival. Miközben nagy sebességgel haladtak, csikorgó gumikkal kifaroltatták a járműveiket. A veszélyes manővert azonban a BMW sofőrje nem tudta végrehajtani, ezért mutatványa végén egy, a körforgalom kijáratánál – forgalmi okból - megálló gépkocsi hátuljának ütközött. Az ütközés ereje akkora volt, hogy az okozó jármű a vétlen autót egy harmadik, szintén álló gépkocsinak is nekilökte. A rendőrök a szemtanúk elmondása után megállapították, hogy a járművesztő szándékos magatartása miatt közúti veszélyeztetés bűncselekményének gyanúja merült fel, ezért a felelőtlen sofőrt elfogták, és a rendőrkapitányságra előállították. - írja a police.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek