Balra kanyarodó jármű miatt állt meg a kocsisor Szombathely határában, a 86-os főúton, a BPW Rába gyárnál. Ekkor ütközött neki egy VW egy Fiatnak, miután az előbbibe belehajtott egy kisteherszállító, amibe egy Mazda rohant bele.
A szendvics-balesetnél vizsgálják, hogy a Mazda már az ütközés miatt hirtelen megálló kisteherszállítónak ütközött, vagy a még fékező járművet tolta bele a kocsisorba. A két sofőr nem tudott megállapodni a részletekben, ezért szakértőt rendeltek ki a sorrend megállapítására.
A lényeg, hogy a balesetben senki nem sérült meg. A forgalmat rendőrök irányították a forgalmas úton, ahol néhány perces várakozás után haladhattak tovább a járművek.
Ezen a szakaszon nem ritkák a ráfutásos balesetek, a Szombathely felé tartók ugyanis gyakran nem számítanak megálló járművekre, pedig kanyarodósáv hiányában a szembe forgalom miatt gyakran kényszerülnek megállni a gyárba tartó járművek.
Csak érdekességként említjük meg, hogy a helyszínelés alatt egy német katonai terepjárókból álló konvoj is elhaladt az útszakaszon. Képünkön a két utolsó jármű látható.