Négyen pályáznak a Fidesz alelnöki posztjára vasárnap

Tisztújító kongresszust tartanak, Orbánnak azonban nincsen kihívója.

Két év után újra tisztújító kongresszust tart a Fidesz, ahol a pártelnökről, valamint négy alelnökéről szavaznak a párt tagjai. A rendezvényen 1470 küldött és 600 vendég vesz részt – közölte a párt kommunikációs igazgatója a Magyar Nemzettel.

A pártelnöki szavazáson nem kell izgalmakra számítani, ugyanis csak egyetlen személy jelentkezett a pozícióra: Orbán Viktor. A négy alelnöki pozícióban viszont biztos lesz változás, ugyanis Novák Katalin nem indul újra a Fidesz alelnöki posztjáért. A tárca nélküli miniszter azt az íratlan szabályt követi, hogy a miniszterség és az alelnökség együtt a következő tisztújító kongresszusig tartható.

Két éve alelnököknek Novák Katalint, Kósa Lajost, Kubatov Gábort és Németh Szilárdot választották meg. Novák helyére  „Koncz Zsófia, a tavalyi szerencsi időközi választáson megválasztott országgyűlési képviselő, Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának uniós fejlesztésekért felelős államtitkára, Gál Kinga európai parlamenti képviselő, illetve Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő is eséllyel pályázhat” – közölte a portál.

Hollik István továbbá elmondta, hogy a rendezvényen nem kötelező a maszkhasználat, de szükséges az oltási igazolvány megléte. Az esemény házigazdái Koncz Zsófia országgyűlési képviselő és Zsigó Róbert államtitkár lesznek. a kormány tagjai közül beszédet mond Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Varga Mihály pénzügyminiszter, Varga Judit igazságügyi miniszter, valamint Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Mellettük Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, Deutsch Tamás, a párt EP-képviselője, Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára és Gyopáros Alpár, a Magyar falu program kormánybiztosa is felszólal a rendezvényen.

A kongresszus vasárnap délelőtt 10-től várhatóan délután 4 óráig tart. - írja a 168ora.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet