Négyen sérültek meg a hírhedt bobai kereszteződés újabb balesetében

Ezúttal egy Nissan hajtott egy FIAT lakóautó oldalába.

Súlyosnak tűnő, de az elsődleges adatok szerint könnyű sérülésekkel járó baleset történt vasárnap délután a bobai kereszteződésben, ahol a 8415-ös és a 8429-es út találkozik. A balesetről a 112Press számolt be.

Tánczos Mihály/112press.hu

A lap információi szerint egy Nissan tartott Borgáta felől Boba irányába, amikor a kereszteződéshez érve nem állt meg az elsőbbségadásra kötelező jelzésnél. A személyautó így behajtott a kereszteződésbe, és nekiütközött a Jánosháza felől Celldömölk irányába tartó Fiat lakóautó oldalának.

Az ütközés erejétől a Nissan megpördült, majd az eredeti menetirányával szemben állt meg. A Fiatot az ütközés az út melletti árok felé lökte, a lakóautó pedig egy jelzőtáblát is kidöntött.

Tánczos Mihály/112press.hu

A Fiat vezetője azonban meg tudta tartani az úton a járművet. Férje azt mondta, hogy az asszony jelentős vezetési rutinnal rendelkezik, ami a baleset után különösen fontosnak bizonyult. A lakóautóban egy kutya is utazott, amelyet biztonsági övvel rögzítettek.

A Fiatban senki nem sérült meg. A Nissanból viszont négy embert szállítottak kórházba a mentők, az elsődleges információk szerint könnyű sérülésekkel.

Tánczos Mihály/112press.hu

A mentés és a műszaki mentés idején teljes útlezárás volt érvényben, később pedig a helyszíni szemle alatt rendőri irányítás mellett, egy sávon haladhott a forgalom.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló