Három járműben okozott kárt az a szlovák rendszámú teherautó, ami pénteken délután Szombathelyt elhagyva Körmend felé tartott a 86-os főúton. A BPW gyárnál kanyarodó kamion miatt megállt előtte a kocsisor, a teherautó viszont már nem tudott megállni.
-A jobb oldali tükörbe néztem, kb. 2-3 másodpercig. Azt figyeltem, mit akar a mögöttem érkező. Mire visszanéztem már a megálló autókat láttam előttem. Sajnos hiába fékeztem. Az én hibám volt - mondta el a nyugat.hu-nak a teherautó vezetője. A jármű először egy Citroennel ütközött, aminek hölgy vezetője félrehúzta a kormányt, így a kocsi a kanyarodósávba csapódott.
A teherautó ezután egy BMW hátulját találta el, amit betolt a sor elején álló teherautó hátuljába. Először úgy tűnt, nem történt sérülés, de pár perccel később a BMW sofőrje - a szombathelyi Verona pékség vezetője - nyakfájásra panaszkodott. A mentő gyorsan megérkezett és a férfit kivizsgálásra kórházba szállították.
A forgalom rendőri irányítás mellett haladhatott a helyszínelés és a műszaki mentés idején.