Néhány éven belül akár még a NATO-t is próbára teheti Oroszország, figyelmeztet a német vezérkari főnök

A Bundeswehr vezetője szerint Moszkva legkésőbb 2029-re olyan katonai helyzetbe kerülhet, hogy megpróbálja próbára tenni a NATO-t. Berlin emiatt gyorsított fegyverkezésbe kezdett, és már amerikai Tomahawk rakéták beszerzéséről tárgyal.

Komoly figyelmeztetést fogalmazott meg Carsten Breuer, a német hadsereg vezérkari főnöke: szerinte Oroszország néhány éven belül katonailag is tesztelheti a NATO-t.

A tábornok a Süddeutsche Zeitungnak adott interjúban arról beszélt, hogy az orosz fegyverkezési tempó, a hadsereg bővítése és a geopolitikai folyamatok alapján Moszkva akár már 2029-re készen állhat egy ilyen lépésre. Breuer szerint emiatt Németországnak sürgősen magas készenléti szintű, harcra kész hadsereget kell felépítenie.

A legtöbb elemzés eddig a balti államokat tartotta a legsebezhetőbb pontnak egy esetleges orosz nyomásgyakorlás esetén, de egyes biztonságpolitikai szakértők szerint akár Németország is célpont lehetne. Az észt szakértő, Erkki Koort szerint egy Németország elleni provokáció politikailag és katonailag is nagyobb hatást válthatna ki, mint egy kisebb balti incidens.

A német sajtóban már olyan forgatókönyvek is megjelentek, amelyek szerint a Balti-tengeren fekvő Rügen szigete stratégiai célponttá válhatna egy jövőbeli konfliktusban.

Berlin mindenesetre láthatóan nem akarja kivárni, mire a geopolitikai thrillerből valóság lesz. Miután lekerült a napirendről az amerikai nagy hatótávolságú rakéták németországi telepítése, a német kormány saját fegyverrendszerek beszerzése mellett döntött.

Breuer már tárgyalt a Pentagonban, Boris Pistorius pedig még ebben a hónapban Washingtonba utazik, ahol Tomahawk cirkálórakéták vásárlásáról egyeztet majd az amerikai vezetéssel – írja a Portfolio.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek