Nehogy gyülekezzen holnap

Figyelmeztetést adott ki a rendőrség.

A Budapesten március 15-ére meghirdetett jogellenes gyűlés szervezője videót tett közzé, melyben félrevezető állításokat fogalmaz meg. Szerinte bizonyos feltételek mellett nem jogsértő a részvétel. 

Az igazság ezzel szemben az, hogy a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet értelmében rendezvényt, valamint gyűlést szervezni, tartani, annak helyszínén tartózkodni tilos. Akkor is, ha a résztvevők maszkot viselnek, és egymástól távolságot tartanak.

Szükség esetén a Budapesti Rendőr-főkapitányság a hatályos jogszabályok által biztosított keretek között fog szankciókat alkalmazni. A jogellenes gyűlésen résztvevők százötvenezer forintig, ismételt elkövetés esetén kétszázezer forintig terjedő helyszíni bírsággal sújthatók, ha pedig szabálysértési eljárás indul, a pénzbírság akár ötszázezer forint is lehet. - írja a police.hu.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek