Nekifutásból ugrott a metró elé a 16 éves lány

Tudatosan készült a halálra az a fiatal, aki hétfőn a Széll Kálmán téren vetett véget az életének.

Hétfőn kora este a Széll Kálmán téren gázolt a metró halálra egy 16 éves lányt. A rendőrség az üggyel kapcsolatban azt közölte, hogy nem folytatnak nyomozást. Kiderült, nem baleset okozta a tragédiát: a fiatal nem a pillanat hevében döntött úgy, hogy véget vet az életének, elszántan a szerelvény elé ugrott.

Egy szemtanú leírása alapján a lány a szerelvény érkezése előtt hallgatózott, hogy mikor ér oda a szerelvény, majd a kellő pillanatban nekifutásból ugrott – írja a Blikk.

„Sajnos pont mellette álltam. Vártuk a metrót. Letette a hátizsákját és közelebb ment az árokhoz, de a biztonsági sávra nem ment rá. Hallgatta, hogy milyen közel van a metró. Azután visszajött a hátizsákjához, de nem vette fel. Egyszer csak mikor a metró már ott volt nekifutásból az árokba ugrott. Nagy csattanás volt. Borzasztó látvány volt. Nem tudtuk, hogy mire készül. Most is a hatása alatt vagyunk” – írta a szemtanú.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek