Nem a felrúgott fiú volt a szolnoki karateedző első áldozata

Amíg A. Tibor külföldön van, addig idehaza egyre több mindent lehet tudni a viselt dolgairól.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság garázdaság gyanújával nyomoz a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás ügyében. A kalandpark üzemeltetője július 15-én jelentette az esetet, miután a biztonsági kamera felvételein látható volt, ahogy A. Tibor karateedző felrúgott egy rábízott gyereket.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Az orvosi szakvélemény szerint a gyermek nem sérült meg. A rendőrség garázdaság vétsége miatt folytatja a nyomozást, de azt is vizsgálják, hogy történt-e súlyosabb bűncselekmény. Mivel a karateedző jelenleg külföldön tartózkodik, ezért még nem hallgatták ki.

A bántalmazott gyermek anyja az interneten látta a felvételt, onnan értesült a történtekről, mivel a fia szégyellte az incidenst. Közben az RTL-nek nyilatkozott A. Tibor volt barátnője, aki szerint a férfi korábban lelkileg és fizikailag bántalmazta.

A TV2 Tények című műsorának pedig Nádasi Adrienn, egy korábbi tanítvány, beszélt arról, hogy a szolnoki karateedző 17 évvel ezelőtt többször megerőszakolta, emellett folyamatosan terrorizálta és halálosan meg is fenyegette.

Több tanítvány is nyilatkozott a TV2-nek, bár ők Adriennel ellentétben nem vállaltak a nevüket és arcukat. Azonban ők is arról számoltak be, hogy A. Tiborról köztudott, hogy manipulálja és kihasználja a tinédzser lányokat. Egyikük azt is elmesélte, hogy a szolnoki karateedző hogyan demonstrálta rajta a hosszú haj hátrányait. Először a hajánál fogva földre rántotta a lányt, majd a padlón húzni kezdte.

Források: 24.hu, 444.hu, RTL.hu és TV2.hu.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek