Úgy négy évvel ezelőtt arról szólt volna egy piaci körkép, mint előtte évtizedek óta szokásban volt, hogy a sajtó munkatársa kimegy a piacra, szemrevételezi a kínálatot meg az árakat, és beszámol az olvasóközönségnek tapasztalatairól.
Unszolja őket, hogy most érdemes a piacra rohanni, mert van már hónapos retek ennyiért, de láttunk salátát annyiért, a krumpli pedig egyenes gyönyörű, és szinte ingyen van.
Viszont nagyon könnyen belátható, ilyen írás ma már nem születhet, egészen egyszerűen azért, mert nem olyan időket élünk. És nem mi változtunk meg, piacra járó emberek, hanem a világ, és nem utolsó sorban benne a piac maga.
Új lett. Nem ma, de még mindig az, legalábbis a régihez képest, amihez az embert különös viszonyok fűzték, lévén, a közelében lakva abban az időben nem csak úri passzióból járt oda hétvégeken, hanem szinte naponta.
És akkor most a régi piacról: ez koszlott volt, romos, és képletesen már bukéval is rendelkezett, de lakájos, nekünk otthonos és jól ismert. Mert az is tudható volt, reggel öt után rend szerint megjelennek a zűrös éjszakájukat ott befejező ifjú állampolgárok, akik lángoszsírtól 
Szombathely legendás lángososa tényleg visszatért a piacra 2021. October 08. 13:45 fényes ajkakkal mesélték élményeiket, és hangosan. Tudta azt is az ember, melyik kenyeres mikor nyit, olyik már ötkor, mások hatkor csupán, és ismerte a zöldségeseket személyesen a kitartó vásárlások miatt.
Az a piac olyan volt, amilyen, képletesen kicsi, kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a miénk, és azon a piacon lehetett ármustrát tartani mindenféle terményekről, mert volt hozzá viszonyítási pont.
A mihez képest, és mára épp ez a mihez képest veszett el, hogy a piac árairól beszélni ma már nem is érdemes. Ha most leírom önöknek, hogy láttunk krumplit háromszázkilencvenért, akkor az semmit nem jelent, mert mindenhol ennyiért lehet látni. Sapka van rajta, ársapka, tehát nem fog senki a piacra sietni, mert ott olcsó.
Mindenhol drága, sőt, amikor az előbb a viszonyítási pontok hiányáról beszéltünk, akkor arra is gondoltunk, azt sem tudjuk, a nem piacon (Spar és társai) mi mennyibe kerül a vágtató infláció miatt, az ember már a halálraítéltek sztoikus nyugalmával vonul a pénztárhoz, és csak akkor sóhajt fel, ha mégsem olyan brutális a végszámla, mint gondolta. Viszont így is rengeteg, és az elszabadult árak alól a piac sem kivétel, de ez nem ez ő hibája. Nem is az árusoké és nem is a szankcióké.
Így hát annyi állapítható meg, ezen az új piacon nincs annyi ember, mint a régin, vagy csak nagyobb a hely sokkal, világosabb van, de valami miatt ez nem ugyanaz. Amikor elkezdődött a felújítás a régi, harcedzett piacosok sóhajtoztak, az új semmiképp nem lesz ugyanaz, az emberek elszoknak, a piac halálra van ítélve, és nem tudjuk, akadt-e próféta közöttük, de, ha igen, akkor tévedett.
A piac ugyanis él. Másképp és más formában, de életben van az új köntösben is, csak majdnem minden megváltozott.
A régi piaccal szemben az volt a vád, hogy az idejáró osztrákok miatt drága, de ezt mindenki élénken tagadta, és soha nem is nyert bizonyságot.
Ma már nem az osztrákok miatt drága, mint már fentebb meséltünk róla, és az sem biztos, hogy járnak-e ide sógorok egyáltalán, lévén, otthon a dolgok nagy részét olcsóbban szerezhetik be, mint itt. Ez a csáberő tehát elkopott, eltűntek a burgenlandi traktoroslegények és a nagymamáik. Van azonban helyettük más náció.
A történelem és kis hazánk kétes gazdaságpolitikája miatt piacunkon ukrán, thai, vietnámi és mindenféle nációk és nyelvek fordulnak elő ma, piacunk tehát nemzetközibb mint valaha, csak mi találjuk benne nehezen a helyünket.
Ezen az új piacon majdnem minden ott van, mint a régin – tojásos, a savanyúságos és a többi árus -, de mégsem egészen ott. Volt kedvenc kenyeres kisasszonyunkat kávéárusként látjuk viszont, s amikor ennek okáról érdeklődünk, csak annyi a mosolygós válasz: változnak az idők.
Ezt tudjuk magunk is, node ennyire? Ez nem volt sejthető. Igaz, meg kell vallani, az a jeles idő verte piacunkat bőséggel, tépázta a felújítás, a járvány, most meg a mindent felfaló infláció. És ezek így együtt valami ismeretlen és idegen élőlényt hoztak létre.
Egy naturálisan világos és műtőhöz hasonlatosan tiszta vásárteret, amiből eltűntek a zugok, és az a fajta ódonság is, amellyel nyomokban mondjuk még a barcelonai Las Ramblas (a tengertől felfelé jövet balra) piachoz is hasonlatos volt a rengeteg halat kivéve.
Maradjunk annyiban, hogy volt krumpli annyiért, amennyiért kormányunk előírta, és ebből a nézőpontból más nem is említhető, csak a lehengerlő élmény a főbejáraton belépve, s ami felirat mutatja azt a frissen érkezőnek, hogy minden elveszett: „Hírlapszaküzlet” – ez áll az újságos fölött. Eltűnt a régi kis zug, a pöttöm újságos, ahol a valahai kosárlabdázó Samir Mujanovics kínálta az embernek a lapokat.
Ahhoz képest ez a „Hírlapszaküzlet” maga a nyers, személytelen nagyüzem, amilyen lett a piacunk is. S bár belátható lenne, hogy ez az idők szava, a világos, modern, tiszta és pragmatikus piac, és lehet, hogy ez így van jól, illetve mindennek így kellett történnie, ahogy, azért egy sóhajt eleresztünk a régi miatt konstatálva azt, hogy megöregedtünk.
De semmi baj, háromkilencven a krumpli, és virágot is rengeteget kínálnak, pedig még nincs is tavasz. Nyáron visszajövünk, amikor már lesz mondjuk hazai cseresznye is, hátha azt még nem zabálja fel a mezőgazdasági nagyipar. Meg a zűrzavaros élet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
