Szombathelyen is beköszöntött a Hanami, vagyis a cseresznyevirágzás ünnepe, legalábbis, ha tartanánk ezt a szép japán hagyományt, amit a világ kilencedik csodájának tartanak.
Pedig érdemes lenne, hiszen egyébként nagyon pozitív gondolatokat kötnek ehhez az eseményhez, úgy mint a barátság, a szerelem, vagy a szerencse.
A japáncseresznye virágzása igazán tiszavirág életű, pusztán pár napig tart, ezért kicsit a mulandóság szimbolikája is. Ha mégis úgy dönt, hogy megünnepelné a Hanamit, most eláruljuk, hogy tegye.
Szerencsére Szombathely több területén is megtalálható ez a kis fa. Például sétáljon ki akár az MMIK elé, akár a zsinagóga környékére, vagy bárhová, ahol éppen virágzik, engedje el a gondokat, az anyagiasságot, a mindennapi élet ügyes-bajos dolgait, és semmi mást ne csináljon, csak a szépségre, a jó dolgokra koncentráljon.
Ugye, nem is olyan nehéz. Vagy mégis?
Ha valamiért helyhez van kötve, megteheti ugyanígy a képekre kattintva, galériánk megnyitásával.