Nem elérhető az oltásokkal kapcsolatos hibabejelentésekre létrehozott telefonszám

Ezen lehetne jelenteni, ha valaki problémát észlel az összeomlott és ezért elhalasztott hétvégi oltási programmal kapcsolatban.

Gyakorlatilag elérhetetlen az a fontos telefonszám, amit azért hoztak létre, hogy be lehessen jelenteni, ha valaki problémát észlel az összeomlott és ezért elhalasztott hétvégi tömeges oltási programmal kapcsolatban - írja a Telex.

Az 1818-as számot a lap azt követően hívta fel, miután több olvasójuk is jelezte, hogy nekik nem működött. A Telex háromszor is megpróbálta elérni őket, de miután bemondják, hogy „minden ügyintéző foglalt”, bontják a vonalat.

A telefonszámot Orbán Viktor a pénteki rádió interjújában harangozta be, igaz a konkrét számot akkor nem tudta elmondani. Ez később az operatív törzs tájékoztatóján sem hangzott el. Végül szombaton a koronavírus sajtóközpont közölte, hogy a 1818-as telefonszámon kérhető az adatok pontosítása az oltások ügyében.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek