Nem engedik be a Viszkist a szombathelyi börtönbe – személyes ok állhat a háttérben?

Ambrus Attila meglepő kijelentést tett: korábban rendszeresen látogatta egy régi barátját, az első nagy páncélautó kirablóját, de amióta új parancsnok van, már nem engedik be a fegyintézetbe.

Ambrus Attila, közismert nevén a Viszkis rabló, egy évtizede rendszeresen látogatta egy barátját a szombathelyi börtönben. Most azonban azt állítja: már nem engedik be az intézetbe, szerinte azért, mert a börtön új parancsnoka nem kedveli őt.

A Blikknek adott interjúban az egykori bankrablóból lett keramikus arról beszélt, hogy évek óta tartja a kapcsolatot régi barátjával, akit még a bűnözői múltja idején ismert meg. A férfi tizenhárom éves büntetését tölti a szombathelyi börtönben, és Ambrus többször is támogatta őt – anyagilag és lelkileg is.

– A barátom volt az első nagy páncélautó-rabló, nagyjából tíz éve van bent, még két éve van hátra. Előfordult, hogy anyagilag is segítettem, leginkább a gyereke miatt, hogy legyen miért tartania magát – mondta Ambrus Attila. – A szabadulása után is támogatni szeretném, mert tudom, milyen nehéz az élet a börtön után – tette hozzá.

Micsoda fordulat: régen a börtön elől menekült, most oda szeretne bejutni, de hiába
Vágvölgyi Bálint

A látogatások azonban tavaly óta megszűntek. Ambrus szerint ennek oka az lehet, hogy az intézmény új vezetése nem nézi jó szemmel a jelenlétét. Korábban hivatalos meghívót kapott minden látogatás előtt, most azonban már nem jön semmi, és úgy tudja, a barátja nevelője sem engedélyezheti számára a beszélőt.

– Úgy gondolom, hogy a mostani parancsnok másképp ítél meg engem. Nem bűncselekményt akarok elkövetni, csak segíteni egy nehéz helyzetben lévő emberen – mondta a Viszkis.

A Blikk az ügy kapcsán megkereste a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát is. A hivatalos válasz szerint a látogatás engedélyezése minden esetben az intézet mérlegelésétől és biztonsági szempontjaitól függ. Mint írják:

„A kapcsolattartás engedélyezése nem attól függ, hogy ki éppen az adott büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka.”

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet