Csaknem 113 év különbséggel két szombathelyi múzeum a járvány elhárítását szolgáló intézményként kezdte meg pályafutását.
Karma, vagy csak a sors és a történelem furcsa játéka?
Korábban számos alkalommal beszámoltunk arról, hogy a szombathelyi önkormányzat tömeges városi oltópontokat kíván létesíteni Szombathelyen.
Egyelőre ezek a tervek nem valósultak meg. Hogy a későbbiekben lesz-e erre lehetőség, az a jövő zenéje, de nem kell nagy jóstehetségnek lenni ahhoz, hogy azt feltételezzem, egy darabig napirenden lesz még a kérdés.
Mindenesetre az oltópontnak kijelölt helyszínek között van az a Schrammel-gyűjtemény leendő otthonául szolgáló, felújított Éva-malom is, melynek hivatalos megnyitója még meg sem történt.
Ha valaki azt gondolná, ez egy rendkívüli, egyedi eset, téved. Merthogy előfordult már ilyen a történelem során. Ráadásul éppen Szombathelyen.
Megnyitó helyett tífuszjárvány
1908 áprilisában Szombathely nagy ünnepségre készült. A Vasvármegyei Kultur-Egyesület már javában szervezte a részben állami segélyből, részben közadakozásból felépült Szombathelyi Kultúrpalota (mai Savaria Múzeum) nyitóünnepségét. A 146 ezer 640 koronáért (a belső berendezések ezen felül további 30 ezer koronába kerültek) Szabovics-Czigler-Dvorak tervek alapján épült palota, melyet végül Kopfensteiner Gyula épített, már januárban tető alatt volt, kora tavasszal pedig már a belsőépítészeti munkálatokkal is végeztek a mesteremberek.
Időközben azonban nem várt események sújtottak le a vasi megyeszékhelyre. A januártól még csak szórványosan jelentkező hastífuszos megbetegedések száma tavaszra aggasztóan megnövekedett, olyannyira, hogy március végére már járvánnyá fokozódott, számos halálos áldozatot követelve. Április 22-én Brenner Tóbiás polgármester elrendelte az átadás előtt álló Kultúrpalota ideiglenes járványkórházzá történő átalakítását, mivel az erre a célra kijelölt Városi Tornacsarnok már nem bírta a terhelést. Az intézmény vezetőjének Dr. Szőllősi Gábort jelölték ki.
Gyors lecsengés
A megbetegedések száma májusra csökkenő tendenciát mutatott, június végére, július elejére pedig teljesen eltűnt a kór városunkból. Az akkor kb. 30 ezer lelket számláló Szombathelyen 615 hastífuszos megbetegedés történt ebben az időszakban, ebből 55-en vesztették életüket.
A Kultúrpalotában ápolt 65 betegből 60-an teljesen felgyógyultak, 5-en hunytak el.
Járványkórházként alig több mint két hónapig működött az intézmény (az utolsó beteget június 26-án szállították át az Emberbaráti Egylet kórházába), melynek valódi, ünnepélyes átadása végül 1908 októberében történt meg.
1908-ban a város modern kori történetének legsúlyosabb tífuszjárványát élte át, melynek okozója a Salmonella typhi baktérium volt, ami jellemzően megfelelő higiénia hiányában vagy emberi ürülékkel szennyezett vízzel juthat a tápcsatornába, a bélrendszer gyulladását idézve elő. A betegséget tünetmentes hordozó is terjesztheti.
Azonosságok és különbségek
A felvázolt analógia mutat különös egybeeséseket, de különbségeket is.
Ami nagyon hasonló mindkét esetben:
Ami különböző a két esetben:
Mindannyian csak remélni tudjuk, ez belátható időn belül megváltozik.
Összegzés
Még nem tudjuk, hogy a felvázolt analógia megvalósul-e, vagy „majdnem” kategóriaként kerül a történelem apróbetűs lapjaira.
Ami biztos, 1908-ban a Kultúrpalotában, azaz a Savaria Múzeumban 60 ember életét sikerült megmentenie Dr. Szőllősi Gábornak és csapatának a mostanihoz képest sokkal fejletlenebb és mostohább körülmények között, ami mindenképpen elismerést érdemlő teljesítmény. A járványkórházak felállítása sikeres volt, az akkori viszonyok között súlyosnak számító betegség tombolását néhány hónap alatt sikeresen megállították.
Brenner Tóbiás fontos döntéseket hozott, melyek megvalósultak. Ezeket a döntéseket nem kísérték sem kiáltványok, sem hatósági közlemények, sem sajtótájékoztatók, sem különböző pártpolitikai színezetű kommunikációs purparlék és értelmezések. Hiszen az értelmük egy volt: egy város sorsa, a benne lakó emberek életének védelme.
Remélem, ma is ez a legfontosabb! Ha csak „városi oltópontokkal” lehet, hát legyen „városi oltópontokkal”, ha csak azok nélkül lehet, hát legyen azok nélkül.
Csak ez legyen a legfontosabb!
Ha ez lesz és minden jól alakul, biztos vagyok benne, hogy mindenki „csak a szépre fog emlékezni…”
Vagy tévedek?