A rendőrség szerint azt hihették, hogy legális eseményen vesznek részt.
A Pride résztvevőivel szemben a rendőrség nem indít eljárást - olvasható a police.hu oldalon.
A rendőrség emlékeztet rá, először egy magánszemély jelentette be a felvonulást, majd később a Fővárosi Önkormányzat jelezte, hogy az adott helyen és időben önkormányzati rendezvényt tartanak.
A rendőrség mindkét eseményt megtiltotta, azonban a szervezők kommunikációja miatt a résztvevők úgy gondolhatták, hogy legális rendezvényen vesznek részt, ezért nem indul eljárás ellenük - írták a közleményben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!