A koronavírus-járvány miatt a korábban megszokott mennyiség dupláját rendelték a csirkefeldolgozók. Bárány László, a Magyar Broilerszövetség elnöke elmondta, hogy import nélkül is el tudja látni a hazai csirkehúságazat a piacot, csak a hirtelen megnőtt keresletre nem tudtak sem a csirketartók, sem a feldolgozók egyik napról a másikra reagálni. A hiány csupán időszakos, és a termelés folyamatos. Remélhetőleg a pánikvásárlásnak hamar vége lesz, és a vásárlók nem akarnak fölöslegesen tartalékolni, ha látják, hogy lesz áru a hentesnél. Emellett azonban magasabb lehet a kereslet hosszabb távon, hiszen az iskolák bezártak, és a családnak kell gondoskodni a diákok étkezéséről. 20-25 százalékkal nőhet a kereslet a szakértő szerint, amíg ki nem nyitják az iskolákat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!