Nem kell maszkban írni az érettségit, sőt rendőrök sem lesznek az osztályokban

Hatvan évnél idősebb tanárok nem ügyelnek.

Évzárók idén biztosan nem lesznek, de a szeptemberi évnyitókat megtartják – nyilatkozta a Növekedés.hu-nak Hajnal Gabriella, aki szerint az érettségiket viszont nem halasztják el, és ha mindenki betartja az előírásokat, akkor nem lesz fertőzésveszély. - tette közzé a 24.hu - Nagy termekben helyezzük el a gyerekeket, a folyosóügyeletet és a takarítást is megerősítettük. Minden iskolát kifertőtlenítettünk, és mindenhol kint lesznek a védőfelszerelések. Ha a vizsgázó feláll és kimegy a teremből, akkor fel kell vennie a maszkot, ám ha a helyén ül, akkor két méter távolságra lesz a többiektől, és leveheti – mondta Klebersberg Központ elnöke.

Közölte, arra figyelnek, hogy a 60 év fölöttieket ne osszák be felügyelni, illetve ha valakiről tudják, hogy krónikus beteg, akkor őt se. A vizsgák felügyeletére a korábbi érettségikhez képest kétszer annyi tanárra lesz szükség, mert több termet kell felügyelni. Biztos benne, hogy lesz elegendő számú felügyelő tanár, hiszen általános tapasztalatuk, hogy a pedagógusok példás felelősségtudattal állnak a rendkívüli helyzethez, nem lépnek vissza az érettségiztetéstől. Ki kell emelni, hogy a 60 év feletti kollégák közül is nagyon sokan vállalják a feladatot.Az iskolaépületek környékén rendőri felügyelet lehetséges, de leginkább azért, hogy ne legyenek csoportosulások. A tantermekben nem lesznek rendőrök.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek