Nem lesz felhőtlen, sőt, jég is lehet

Riasztás van, mi más lenne.

Ma a déli órákban a nyugati határszél közelében már megjelenhetnek zivatarok, valamint az északkeleti megyékben átvonuló záporokhoz is társulhat kis eséllyel villámtevékenység – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzésében.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Szombaton három megye (Bács-Kiskun megye, Csongrád-Csanád megye, Békés megye) kivételével az egész országra, míg vasárnap már az ország teljes területére figyelmeztető előrejelzés van érvényben zivatar miatt.

Mint írják, délutántól késő estig a Dunántúlon – a kedvező labilitási feltételeknek köszönhetően – helyenként számítani kell zivatarok kialakulására. Késő délutántól pedig egy összeáramlási zóna mentén az ország északkeleti harmadán is szórványosan előfordulhatnak zivatarok.

A zivatarokat lokálisan viharos szél (60–70 kilométer/óra, a nyugati határvidéken akár 70–80 kilométer/óra), felhőszakadás (>20 milliméter), és 1–2 centiméter körüli jégeső kísérheti.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás