Nem mindennapi vendégek költöztek a rábapatyi általános iskola udvarára, egészen pontosan annak fáira. A közelmúltban tűnt fel négy erdei fülesbagoly az udvaron. Ha a madarak éppen nem pihennek, akkor érdeklődve figyelik a szaladgáló iskolásokat. Cseppet sem zavarja őket a gyerekzsivaj.
Az is lehet, hogy a baglyok eltévesztették az irányt, és valójában a Harry Potter könyvekből ismert varázslóiskolát keresték. Mindenesetre úgy néz ki, jól érzik magukat Rábapatyon.
Ezek a madarak egyébként nevük ellenére kerülik a nagy, zárt erdőket. A kis erdőfoltokat, a folyók ártereit, a parkokat, öreg temetőket kedvelik. Nyugodtan pihennek tűlevelűeken, gyakran városok, falvak belterületén álló lucfenyőkön. Ha nem zavarják őket, évről évre felkeresik ezeket helyeket.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!