A meleg, napos hétvége után komor hétfő reggelre ébredtünk és az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a nap további részében is közepesen, illetve erősen felhős idő lesz, de szerencsére a legtöbb helyen azért több órára is kisüt majd a nap.
A Dunától keletre többfelé, a Dél-Dunántúlon elszórtan várható zápor, zivatar, sőt, néhol felhőszakadás és jégeső is lehet. A Dunántúl északi és nyugati részén is előfordulhatnak helyenként záporok. A népi hiedelem szerint pedig ha Medárd napján esik az eső, akkor 40 napig fog esni. Idén inkább a zivatarok lesznek jellemzők, ami megnyitja a kiskaput a szabály előtt: esni is fog, de nem mindenhol...
Az északnyugati, nyugati szél néha megélénkül, Nyugat-Magyarországon pedig meg is erősödik, ráadásul zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 30 fok között alakul, a Dunántúl nyugati felén lesz a hűvösebb. Késő estére 16, 21 fokra hűl le a levegő, a legalacsonyabb hajnali hőmérséklet pedig 12 és 17 fok között alakul.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!