Az idei Iseumi Játékokon lesz az ősbemutatója a Szent Márton című szimfonikus rock-passiónak, amely a Szent Márton Emlékév felkérésére született Azért hiányozni fog az Iseum: mutatjuk milyen előadásokkal támad a nyárban, szabadtéren Szombathely 2016. July 03. 15:00 . A premier július 21-én lesz a Történelmi Témaparkban, és további két előadásra (július 22-re és 23-ra) lehet még jegyet váltani a Tourinform Irodában. A történelmi játékot Bagó Bertalan rendezi, a librettót (magát a színpadi darabot) a szombathelyi születésű Csikós Attila írta 
"Nem kell félni a rock-passiótól, nem szenvedéstörténetet írtunk" 2016. July 07. 12:04 , a zenét pedig Berkes Gábor komponálta. Vele beszélgettünk.
Jártál már Szombathelyen?
Nagyon régen, ki sem merem mondani, hiszen van már vagy 30 éve, amikor többször megfordultunk a városban – még az Első Emelettel. Arra emlékszem, hogy jó hangulatú koncertek voltak. A várossal persze akkoriban nem volt idő megismerkedni, úgyhogy most, amikor a zenés darabra szóló felkérés megérkezett, akkor kezdtem egy kicsit jobban utána kutakodni, miről és kiről nevezetes ez a város. Szent Márton egy nagyon jó figura, akire valóban sikerrel alapozhat a város.
Egy ókori történetet fogtok a ma emberének elmesélni – gondolom mai hangszerelésben, hiszen a szombathelyi szimfonikusok mellett egy rock-zenekar is ott lesz a színpadon. Volt ebben zeneileg bármi nehézség?
A zenében nincs nehézség, hacsak nem a hangszeres virtuózok játéka. A zeneszerzés mindig öröm, sőt, ez egyfajta emelkedett állapot. Komponáláskor nagyon sok mindenre figyel az ember, ebben persze vannak zenei előképek és élmények is, de a cél mindig valami újat és nagyszerűt összehozni. Persze, a történet közel 1700 évvel ezelőtt játszódott, de mi a mai emberének mutatjuk ezt meg. 2016-ot írunk, az emberek egy nagyon információ-gazdag és zeneileg is nagyon sokszínű világban élnek. Aztán bejönnek a Témaparkba egy estére, hogy megnézzenek és meghallgassanak egy előadást, ami bár régi sztori, de ma is megélhető.
A zeneirodalom tele van ilyen „modern” leképezésekkel, hiszen a maga korában a barokk hangszeres muzsika is nagyon meghökkentő és újszerű volt. A filmvilág is bővelkedik jobbnál jobb „átiratokkal”: amikor egy-egy régi históriát az akkori kor szellemében és az akkori nézők szemére és fülére hangolva mutattak be. Mi is ezt tesszük: a mai szombathelyi közönségnek mutatunk egy történelmi játékot. Biztos vagyok benne, hogy egy olyan városban, ahol a Történelmi Karneváloknak is nagy sikere van, ott szívesen látnak és hallanak Szent Mártonról is egy új zenés „olvasatot”.
Zeneszerzőként te milyennek képzeled az antik zenét? Gondolom azért foglalkoztat, hogy milyen hangkeltő eszközökön játszhattak akkoriban, és hogy milyen hangzásvilág lehetett 1700 évvel ezelőtt…?
Az biztos, hogy a mai értelemben vett összetett zene akkoriban nem létezhetett. Azok a hangszerek sem voltak, amiket ma ismerünk és használunk. És itt most nem is a rock-zenekarról beszélek, hiszen a szimfonikusok mai hangszerei is jóval későbbi korokban alakultak ki. Ami a legfontosabb, hogy akkoriban a zene egészen mást jelenthetett az emberek számára, mint ma. Mostanában a zene az életünk állandó és kéretlen kísérője: a napirendünket szignálok tagolják, „zene” kíséri a reklámokat, de már a híreket is.
Az antik világban a zene inkább egyfajta közösségi életforma lehetett: akkor énekeltek és muzsikáltak, amikor valami ünnepelni valójuk volt. És ők még sokkal több mindent ünnepeltek, mint mi mostanában. A „zenét” mindenki művelhette és művelte is: mindenki énekelt, mindenki táncolt, aki a közösség tagja volt. Amolyan rítus lehetett, ami valamilyen kultikus élménnyel gazdagította azokat, aki részt vettek benne. Egy meghitt állapot, amit együtt éltek meg az ókoriak. Ma azt mondanánk, a zene biztosan „csapatjáték” volt, amiben bárki részt vehetett. Ma „művészetnek” mondjuk, amit a kiválasztottak (a zenészek, a zeneszerzők, a hangmérnökök) művelnek. A maga idejében az volt a jó, most meg… most meg máshogyan van. Ez a világ rendje.
Nem is törekedtél a „régies” hangzásra? Savariában (akarom mondani Szombathelyen) sokszor hallani hagyományőrzők keltette „antikosch zenebonát”, ami a mai fülnek kicsit furcsa, de mégis, mintha ismerős lenne ezen a Pannon tájon…
Persze, mi is meghatároztunk egy alaphangzást: ahol a modernebb műfajba régebbi elemeket is beépítünk. Meg aztán van az emberek fejében ehhez a témához kapcsolódóan egy fajta régizenei tapasztalat: a templomi énekek gyökerei, a barokkos hangzásvilág méltósága, mindezt könnyen párosítjuk a Szent Márton féle témakörhöz. Pedig ezek sem „igaziak”, ezek is csak leképezései a saját koruknak. De beleivódtak a fejekbe, belemásztak a fülekbe, és persze mi is használtuk ezeket a zenei toposzokat. Csak mi a mai modern szerint raktuk ezt össze.
Hogy érzed, mi az, ami a legjobban sikerült – legalábbis a partitúra szerint?
Még mindig folyamatosan finomítunk a darabon. Ahogy a zenekari és az énekes próbák is folynak, mindig találok valami csiszolni valót. Rock és pop-zenekarra sokat komponáltam már, színházi zenét is írtam jó párat, de a nagyzenekart és a rock-zenészeket egy színpadra álmodni (ráadásul élőben, tehát nem stúdiófelvétellel dolgozunk), ez nekem is újszerű feladat volt. A próbafolyamat miatt még mindig csak részeiben hallom a darabot, az összpróbák után tudnám megmondani, melyik dalok lettek a legjobbak. Annyit azért már most érzek, hogy a Mártont sokszor és sokféle alakban megkísértő „Ördög” dalai jók lettek. Ráadásul női hangon halljuk majd, hiszen Vágó Bernadett énekli ezeket a számokat. Nagyon tehetséges színésznő és óriási hang van a torkában.
Kifejezetten a szombathelyi szereposztás hangjaira írtad a darabot? Nagyon karakteres énekes színészek lesznek a Témapark-beli színpadon: Zöld Csaba alakítja a felnőtt Mártont, de Vágó Bernadett és Szemenyei János is sokat próbált „hangok” a zenés színpadokon.
Ilyenkor inkább középre „hangolja” az ember a dalok fekvését, hogy valóban mindenki jól ki tudjon énekelni minden szerepet. A nyári próbarend miatt nincs idő az áthangszerelésre, vagy újabb átiratokra, itt minden hangnak a helyén kell lennie.
A dalnak csak egyik része a zene, sok múlik a dalszövegen is. Valla Attila írta a Szent Márton betétdalainak szövegét. Gondolom, jól össze tudtatok dolgozni ezúttal is! Van olyan dal, ami slágergyanús lehet?
Attilával igen régóta dolgozunk együtt, mi már nem csak fél hangokból, hanem fél szavakból is megértjük egymást. Nemcsak „gyanúsakat”, hanem valódi slágereket is csináltunk már együtt: a Tábortűz és a Száz út (az Emberek Zenekarnak és Miller Zolinak), a Zene kell (Cserháti Zsuzsának), vagy az Indulni kell (Somló Tamással). A Szent Márton rock-passióban is van néhány olyan dal, ami kimondottan sláger akar lenni, amit a közönség is dudorászhat már, amikor hazafelé tart a Történelmi Témaparkból.
De gondolom, nemcsak fülbe mászó zenét visz majd haza néző a Szent Márton szimfonikus rock-passióról. Számodra mit jelent Szent Márton alakja? Miben látod, a ma embere mit kezdhet egy 1700 éve született példaképpel?
Abban biztos vagyok, hogy Márton olyan ember volt, aki nem csak akarta, hanem tette is a jót. Vonzó személyiség volt, amolyan mágnes, aki köré odagyűltek az emberek. Jó történetek és ma is értelmezhető legendák fűződnek a nevéhez, ezek közül jó párat mi is beépítettünk az előadásba. A történet persze azok számára is élvezetes lesz, akik nem ismerik Szent Márton életének mozzanatait. És reméljük azok is kapnak egy újabb megerősítést, akik Mártont, mint Savaria legnagyobb szülöttjét jönnek el megünnepelni a Témaparkba. Vagy azért, mert látni akarják, hogyan lesz a misztikumból hit, a legendából (csupa nagybetűvel írva:) SZENT.
Van valami, amit (Mártonhoz hasonlóan) Te is megosztanál másokkal? Nem földi dolgokra gondolok, hanem olyan javakra, aminek továbbadásával mindannyian gyarapodunk: az is, aki adja, és az is, akik kapják.
A Türelem és tolerancia az, ami rögtön eszembe jut. Olyan nagy az önzés a mai világban, még a családokban is. Nagy a deficitünk emberségből… Nem ártana néha tükröt tartani magunk és mások elé! Remélem, a Bagó Bertalan rendezésében Szombathelyen színpadra kerülő Szent Márton vívódásaiban és döntéseiben egy kicsit viszontlátjuk a magunk harcait is. Ezt az érzést pedig másokkal is meg kell osztani.