Ahogy mi is megírtuk még decemberben, a Facebookon lázadt fel szinte egész Felsőcsatár, hogy megmentsék szeretett kocsmájukat. Ugyanis ahogy az eseménynél is írták,
rengeteg környékbeli, illetve nem környékbeli fiatalnak is emlékei kötődnek a kocsmánkhoz
, ez a helyiek közösségi tere.A sztori pedig annyi, hogy a kétgyerekes kocsmáros levélben kapott egy értesítőt arról, hogy január 1-jétől a kocsmának mennie kell. Méghozzá azért, mert a kocsmahelyiséget a szomszédos üzletlánc boltjának tulajától bérlik és ezt most bővíteni szeretnék.
Célravezetőbb a tárgyalás, és fel is ajánlottam, hogy közös asztalhoz ültetem a boltlánc vezetőit a kocsma üzemeltetőjével
– árulta el a Blikknek a polgármester, Kratochvill Attila, aki nem habozott, azonnal a falubeliek oldalára állt.Ennek pedig meg is lett a gyümölcse, ugyanis bár közben törölték a Facebook-eseményt, végül mégsem zárt be január 1-jével a kocsma. Az üzletlánc szombathelyi központjának vezérigazgatója pedig a nagy megmozdulás láttán meggondolta magát és tárgyalni szeretne a kocsmárossal:
Semmi olyat nem szeretnénk, amit a lakosság ellenez. A napokban terepszemlét tartunk, és megnézzük, mit tehetünk. Végső esetben akár megvizsgáljuk, hogy az üzlet máshova költözzön a faluban.