Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Nemény András: Fegyelmezettséggel és józan ésszel elkerülhetjük a tavaszihoz hasonló szigort

A koronavírus-járvány második hulláma volt a szombathelyi polgármester őszindító sajtótájékoztatójának témája.

Nemény András, Szombathely polgármestere kedd délután őszindító sajtótájékoztatót tartott, melynek – nem meglepő módon – a koronavírus-járvány második hulláma volt a fő témája.

A polgármester azzal kezdte, hogy Vas megye jól vizsgázott tavasszal, a járvány első hulláma alatt mindössze 18 fertőzöttet regisztráltak és egy haláleset sem történt. Most viszont ugrásszerűen megemelkedtek az esetszámok.

A sajtótájékoztató pillanatában Vas megyében 76 fertőzöttet regisztráltak, de ez a szám várhatóan növekedni fog. Nemény András ugyanakkor hozzátette, hogy másként terjed a vírus, mint tavasszal és máshogy is kell védekeznünk, mert úgy leállítani az életet, ahogy tavasszal tettük, még egyszer nem lehet.

Meg kell tanulnunk együtt élni a vírussal, de nem együtt halni vele – mondta a polgármester.

Nemény András a sajtótájékoztatón.
Bonyhádi Zoltán

Nemény András szerint Magyarország számai a floridai modell szerint alakulnak, ami azt jelenti, hogy jellemzően a fiatalok közt van a legtöbb fertőzött, az erős immunrendszer miatt viszont sok a tünetmentes hordozó és nehezebb is nyomon követni a vírus terjedését.

Éppen ezért a polgármester most elsősorban a fiatalokat kéri, hogy ha tehetik, kerüljék a zsúfolt, zárt tereket, a hétvégi bulikat, a nagy társaságokat és főleg az idős rokonokkal való érintkezést.

„Most nincs lehetőségem olyan szigorú korlátozásokra, mint tavasszal, de ha lenne, akkor sem szeretnék élni vele” – mondta Nemény András, aki most elsősorban a polgárok felelősségérzetére, tudatosságára és fegyelmezettségére számít.

„Nem az a cél, hogy megbénítsuk a gazdaságot, éppen ezért nem zártak be az iskolák, óvodák, munkahelyek. A protokoll adva van, ha mindenki tartja magát a biztonsági előírásokhoz, elkerülhetjük, hogy emberéleteket követeljen a vírus” – tette hozzá a polgármester.

A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy ahol elő lehet írni a kötelező maszkviselést, mint például a városházán, az üzletekben, a tömegközlekedési eszközökön, ott ez már megtörtént és szigorúan be is tartatják.

Nemény András azt is hozzá tette, hogy számos szakirodalom átolvasása után meri feltételezni, az év végén vagy jövő év elején elkészül a vakcina, ezért arra kér minden szombathelyit, hogy tartson ki és fogjunk össze. Ha minden jól megy, már csak pár hónapig kell kibírni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra