Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke a Facebook-oldalán jelentette be, hogy Szombathelyen Nemény Andrást támogatja a pártja a 2024-es önkormányzati választásokon.
„Nemény András egy tettre kész lokálpatrióta. Bízunk benne, hiszen az elmúlt négy évben példamutató együttműködés épült ki a városban. És ennek az együttműködésnek is köszönhető, hogy minden nehézség – koronavírus, infláció, ukrán-orosz háború – ellenére sikerült egy emberközpontú önkormányzatot létrehoznunk” – írja posztjában Gelencsér.
A Momentum elnöke továbbá hozzáteszi, hogy büszke arra, hogy 2021-ben Szombathely lett a legboldogabb magyar város és hogy a Momentum az önkormányzatokban, valamint az Európai Parlamentben is azon dolgozik, hogy őszinte, igazságos és emberközpontú Magyarországot építsen, a holnap Magyarországát.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!