Német Leopard harckocsikat kap a magyar honvédség

„A Magyar Honvédség néhány éven belül a térség meghatározó hadereje lehet.”

Egy németországi hadiüzemben elkészült a Magyar Honvédség első négy felújított Leopard A4-es harckocsija. Ebből a típusból tizenkettő érkezik Magyarországra, majd 2023-tól csaknem félszáz, legújabb generációs Leopard tankot kap a honvédség. A széles körű haderőfejlesztés eredményeként a Magyar Honvédség néhány éven belül a térség meghatározó hadereje lehet – közölte az M1 Híradója nyomán az autoszektor.hu honlap.

A felségjelzést felragasztotta és ezzel jelképesen átvette a Magyar Honvédség első Leopard A4-es harckocsiját Lőrincz Gábor dandártábornok, a tatai alakulat parancsnoka a Krauss-Maffei Wegmann (KMW) német harcjárműgyártó udvarán. Két másik magyar tank felújítása is befejeződött, egy harmadik pedig már a festőműhelyben van. A korábban a német hadsereg kötelékében szolgált, az utóbbi években tartalékba helyezett járműveken egy évig dolgoztak a szerelők, hogy ugyanazt a teljesítményt nyújtsák, mint újonnan.

A legkorszerűbb technikai eszközökkel felszerelt páncélosokat az üzem gyakorlóterén mutatták be a vállalat tesztpilótái a Magyar Honvédség képviselőinek. A Leopard harckocsik mellett egy német kiképző alakulat is érkezik Magyarországra, hogy betanítsa az itthoni kezelő személyzetet. Ezeknek a járműveknek az üzemeltetése ugyanis jelentősen eltér a honvédségnél jelenleg szolgáló T–72-esekétől.

A Magyar Honvédség páncélos fegyvernemének fejlesztésére 2018-ban kötött szerződést a Honvédelmi Minisztérium és a német hadiipari óriás. Az 56 harckocsi mellett a többi között 24 darab önjáró löveg, öt műszaki mentő harcjármű és három hídvető leszállítása, lőszer, valamint a kezelő személyzet kiképzése is szerepel. Az új páncélosok hadrendbe állítása, a légierő jelenleg is tartó fejlesztése, valamint a hazai fegyvergyártás elindítása eredményeképpen a Magyar Honvédség néhány éven belül a térség meghatározó hadereje lehet. - írja az Autószektor.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet