Nagyon hideg volt a Székesegyházban, mégis több száz ember fagyoskodott odabent órákon át ma délelőtt. Németh Pálra, a múlt pénteken, 71 éves korában elhunyt
Dobópápára
, Pali bácsira emlékeztek.Ott volt...
Ő maga is ott volt - fizikai valójában: fényképével és egy díszes üvegkalickában elhelyezett aranyosan csillogó urnában. És ott volt – megfoghatatlanul, de mindenki számára egyértelmű módon. Ahogy eztán is nyomonköveti majd a magasból szerettei, tanítványai, nemzete sorsát – dr. Schulek Ágoston szerint.
Figyel ránk, és segít bennünket. Köszönünk mindent!
- zárta búcsúbeszédét a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke.
A ravatalhoz reggel kilenctől tömött sorokban érkeztek az emberek. Rokonok, barátok, ismerősök – és olyanok, akikkel Pali bácsi ismeretsége meglehetősen egyoldalú lehetett: vagyis ő tulajdonképpen nem is ismerte őket, csak őt ismerték. Róla szinte mindenki tudta, hogy kicsoda. Gyakran van ez így a hozzá hasonló kaliberű emberekkel… Mert Pali bácsi bizony hosszú pályafutása alatt nevet és megbecsülést szerzett egy városnak, egy országnak, s az országon belül egy sportágnak.
A szeretet virágai
A kiírás szerint tízkor kellett volna kezdődnie a gyászmisének, ám csúszott valamelyest a dolog, mivel akkor még bőven két sorban várakoztak az emlékezők, hogy elhelyezhessék egy-egy szál virágjukat a kis ravatal mellett lévő fehér vázák egyikében. Percek alatt megteltek a tárolók, elvitték őket, visszahozták üresen.
Ez először szinte kegyeletsértésnek tűnt, ám jobban belegondolva érthető lépés volt. Ha ugyanis minden virágot otthagytak volna, talán a gyászolók sem férnek be a Székesegyházba. Pedig a koszorúk még nem is voltak, direkt kérte ugyanis a család, hogy Pali bácsi kívánságának megfelelően az árukkal inkább a sportágat támogassák.
Volt aki gerberával érkezett, néhányan hófehér rózsából rögtön kettőt is hoztak. Annus Adrián és Fazekas Róbert piros szegfűt szorongatott. Korán reggel, még a tömeg előtt érkeztek, egymás mellett álltak meg a mester fényképe előtt egy percre, majd elmentek. Nagyon sokat köszönhetnek neki, ő indította el őket a pályájukon – hát eljöttek. Hogy aztán mi történt, az már igazán teljesen mindegy.
Büszkék voltunk rá...
A hölgyek pityeregtek, az urak keményen tartották magukat. A ravataltól elfordulva beszédes szemekkel kezet rázott szinte mindenki az első sorban ülő családtagokkal. Több apró gyerek totyogott a nagyok között. Még talán fel sem fogták, mi a halál, de ha ismerték Pali bácsit, annyit egészen biztosan éreztek, hogy most valamiért nincs, és nagyon hiányzik. Fiatalka, mokány kölykök szégyenlősen vonultak a sorban - tanítványok szintén. Mennyit segíthetett volna még nekik a Dobópápa...
Szombathely szerette Németh Pált. Büszkék voltunk rá. Ezt mutatja, hogy szinte az egész városvezetés (színre és ideológiai beállítottságra való tekintet nélkül) megjelent a ravatalon és az utána következő misén. Ott volt dr. Ipkovich György polgármester és Kovács Ferenc , a megyei közgyűlés elnöke – mindketten beszédben méltatták a nagy ember nagy életét.
Aztán láthattuk még prof. dr. Gadányi Károlyt, a Savaria Egyetemi Központ elnök-rektorhelyettesét, a képviselők közül pedig dr. Prugberger Emilt, Sági Józsefet, Molnár Miklóst, Feiszt Györgyöt, és feltűnt még a ravatalhoz járulók sorában Markó Péter. (A közéleti névsorolvasás természetesen nem teljes.)
Emlékszel, Pali?!
A gyászmisét Miszori Zoltán esperes celebrálta - ezután következtek a búcsúbeszédek. A város, a megye, sőt az egész ország szegényebb lett egy hatalmas személyiséggel - ebben mindenki egyetértett. Dr. Schulek Ágoston , a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke kiemelte: példátlan sikersorozat Németh Pálé, aki kemény és céltudatos munkával nemzetközileg ismertté, elismertté tette a szombathelyi dobóiskolát.
Horváth Vilmos régi barátként és a Dobó SE elnökeként személyes hangú emlékezőbeszédet mondott.Látod, milyen sokan vagyunk? Az egész világ akar búcsút venni tőled...
– kezdte, majd meg-megremegő hangon mesélt a közös élményekről, tervekről...Emlékszel, Pali?!
Az oladi altemplomba már csak a család kísérte
A szertartás végén a tanítványok díszsorfala előtt Pars Krisztián kalapácsvető, az Év Vasi Embere, Gécsek Tiborral könnyezve vitte ki a nagy mester képét a Székesegyház előtt várakozó autóhoz. Németh Pál még megérte, hogy tanítványának ítéljék a pekingi olimpia ezüstérmét, de azt már nem, hogy át is vehesse, sajnos. A Dobópápa hamvait az oladi altemplomba már csak szűkebb családja kísérte el.
