Hatalmas változást hozott az április 12-i választás, kétharmados többség váltotta le a 16 évig kétharmaddal kormányzó Fideszt. A közvélemény elfogadta már, hogy ez egy alapvető változás?
Azt látom, hogy nagyon nagyok az elvárások. Elegük lett az embereknek az elmúlt 16 évből, mert a szemük láttára vált ketté az éveken át sulykolt propaganda által felépített világ és a valóság. A propaganda attól propaganda, hogy elválik a valóságtól aztán a realitástól is, és valami olyat állít, ami igazából nem létezik.
Ehhez egyébként minden eszközük meg is volt, és azt gondolták, hogy ez egy folyamatosan és visszatérően működő rendszer lesz. Április 12-én aztán kiderült, hiába voltak eszközök, ha a lakosság valóságérzékelése miatt a támogatás elfogyott.
Azért azt látom, hogy a választások utáni eufória kezd elülni. De az a szemlélet, hogy a politikus oldjon meg helyettünk mindent, nos, ez ennyi idő alatt nem kopik ki a közvélekedésből. Szerintem pedig ebben kellene hatalmas változás, de az új hatalom sem ebbe az irányba megy. Akkurátusan dolgoznak, lebontanak, újraépítenek. Tehát náluk is megmaradt az előző rendszerből örökölt, irányító politikai módszer, hiszen ugyanaz a gondolkodásuk kerete, csak a tartalom más.
De nyilvánvaló, hogy Magyar Péternek, és kormányának, a parlamenti többségüknek, nincs most más lehetőségük, ha meg akarják tartani a többségüket, teljesíteniük kell a választási ígéreteiket. A NER lebontásáról, az elszámoltatásról, a felelősségre vonásról.
Ennek a történetnek van egy másik aspektusa, amire már céloztam. Hogy önmagunk akarjuk-e megoldani a dolgainkat, vagy másoktól várjuk a megoldást. A politikusaink arra szocializáltak minket, hogy tőlük várhatjuk a megoldást.
Vannak ismerőseim, akik azt mutogatják, hogy milyen nagy a házuk előtt a fű, mert nem nyírja le a Szompark. Én meg kimentem a házam elé és lenyírtam a füvet. Nekem ennyi belefér, mi magunk is tehetünk valamit, nem kell minden esetben másoktól várni a megoldást.
Az elvárásaink nagyok, a tenni akarás viszont kevés.
A nagy kérdés, hogy ez a gondolkodás, mikor jut el az emberekhez. Mikor leszünk egymással, mondjuk, türelmesebbek. Mondok egy példát. Most, hogy látjuk a változásokat a hatalom szintjén, nagyon friss és érdekes dolgok történnek. De, mondjuk, türelmesebbek voltunk-e egymással a 36 fokban? Adtunk-e egy pohár vizet a hajléktalannak a melegben?
Odafigyeltünk-e jobban az idős honfitársainkra, akik egyedül vannak, és nagyon veszélyezteti őket a meleg? Átmentünk-e a szomszéd nénihez, hogy hozzunk-e valamit a boltból, ne kelljen neki kimennie a 36 fokban? Az elvárásaink nagyok, a tenni akarás viszont - úgy látom - kevés. Jó lenne, ha ez változna.
A demokráciában a polgári magatartás az, hogy felelős vagyok saját magamért és a saját jövőmért. A másik, aki minden döntést a politikusoktól vár el és meg is bízik bennünk. Nagyon látszik ez a különbség?
Az ember felismeri magában azt, hogy egy közösség tagja. A családjáért az ember nyilván felelős, hiszen gondoskodnia kell róluk. De hogy ezt a felelősségtudatot ki tudjuk-e terjeszteni a szomszédra, a munkatársra, a barátokra az már egy másik dimenzió.
Amikor fiatalok vagyunk, amikor együtt bandázunk, akkor kölcsönös a felelősség, hiszen együtt vagyunk. De ahogyan idősödünk, ahogy jönnek az élet problémái, a vágyaink helyett egyre inkább a körülményeink kezdenek meghatározni minket, és akkor ez a kölcsönös felelősség elkezd elolvadni.
...hogy te jobban legyél, először másoknak kell segítened.
De szerintem nagyon fontos lenne, hogy ezt a kölcsönös felelősségvállalást valahogy fenntartsuk. Nem érdekből, hogy majd úgyis visszakapom, hanem azért, mert jót tenni jó. A szociálpszichológiában van egy kutatási eredmény, hogy ha azt akarod, hogy te jobban legyél, először másoknak kell segítened. Nem lenne nagy baj, ha tudnánk így csinálni.
Csak ennek a kereteit és a formáit kellene kialakítani, és ez sokszor túlnyúlik a saját illetékességünkön. Ráadásul egy olyan világban élünk, ahol majdnem minden szolgáltatás már. A boltban az eladónak kötelező kedvesnek lennie. Viszont az emberek sokszor bunkó módon viselkednek. Régebben az unokahúgaimmal el szoktunk járni vasárnaponként cukrászdába, és a kamasz unokahúgom hanyagul belefeküdt a fotelbe, és odaintett, a pincérlánynak hogy kérek egy kólát.
És akkor mondtam, álljunk meg egy szóra. Először köszönünk, aztán azt mondod, légy szíves, hozzál nekem egy kólát. Mert ő azért dolgozik vasárnap délután, hogy te jól érezhesd magad. Nekem arról szól az egész, hogy egyszerűen észre kell vennünk a másik embert. Ez ilyen egyszerű, és mégis nehéz.
A közgondolkodásban hozott már változást az április választás? Vagy még a régi módon gondolkodnak az emberek?
Pont fordítva látom. Azért sikerült ezt a rendszert leváltani, mert a társadalomnak a kétharmada nem nyelte be azt a propagandát, ami már realitását is elvesztette, a gondolkodásmódot, ahogyan ők a hatalmat gyakorolták. Akkor meg miért kellene változnia? Annak kéne változni, hogy a politika igazodjon a társadalmi elvárásokhoz, és úgy gyakorolja a hatalmat, olyan tartalommal töltse fel, amit a társadalom vár tőle.
Nem hiszem, hogy túl nagyot kellene változni, de van, amiben nagyon is. Ilyen, például hogy a politika hagyja dolgozni a civil szervezeteket. Úgy, hogy az állam által begyűjtött adatokat, vizsgálatok eredményeit publikussá teszik, és egy civil szervezet, ha pályázik valahova, akkor ezekből az adatokból meg tudja indokolni, hogy mit és miért akar csinálni.
...amikor gond van, akkor hirtelen csoportok szerveződnek a Facebookon, hogy valakinek a gyógyulásának az esélyét együtt megfinanszírozzuk.
Hagyni kellene ezeket a szervezeteket dolgozni, így is segíteni lehetne a társadalom önszerveződését. Mert ott, ahol az állam nagyon merev struktúrában tud csak gondolkodni, ahol jogszabályi háttér van, ahol intézményt kell létrehozni, a civilek sokkal hatékonyabban, jobban tudnak dolgozni, jobban, könnyebben lereagálják, ami történik.
A magyar társadalom igenis képes összefogni. Gondolhatjuk, hogy atomizált lények vagyunk, de amikor gond van, akkor hirtelen csoportok szerveződnek a Facebookon, hogy valakinek a gyógyulásának az esélyét együtt megfinanszírozzuk. Vagy amikor éppen kutyákon, állatokon kell segíteni, akkor nagyon-nagyon sokan, nagyon sokat meg is tesznek. Ezt jómagam is tapasztaltam az elmúlt hetekben, az elkóborolt kutyám keresésére jöttek ismerősök és ismeretlenek is.
Meg kell tanulnunk, hogy ne rendkívüli esemény legyen egy beteg kezelésének támogatása, vagy más katasztrófa; erre szocializálódni kellene. Erre nagyon jó lenne az iskolai közösségi munka, hogy a fiatalok tapasztalatokat szerezzenek, és hogy érezzék ennek a súlyát meg a felelősségét. Ezt kellene kialakítani, de a hatása egy nagyon lassú folyamat.
De azt gondolom, ha elkezdjük a magot szórni, az termékeny talajra hullik. Hiszen ez a társadalom meg tudja magát szervezni. Mint akkor, amikor az oroszok megtámadták Ukrajnát, és jöttek a menekültek. Nem az állam segített nekik, az állam egy dolgot csinált. Egy éjszaka, hajnali kettőkor kiadott Magyar Közönyben három perc alatt átírta az összes bevándorlós jogszabályt, hogy az ukrán menekültek bejöhessenek, hogy ne kelljen őket tranzitzónába vagy máshová terelni.
...ki kéne bújnunk az üvegbúra alól.
De ki várta őket az állomáson? A Vöröskereszt és több civil szervezet. Sok ember csak úgy kiment, és vitt valamit, mondjuk egy kosár almát. de volt, hogy inzulint vittek annak, akinek szüksége volt rá. Hirtelen megszerveztük magunkat, és ugyanez történik, ha valamilyen nagyobb tragédia van. Láttam, amikor leégett egy ház, és összefogtak a családnak segíteni. Vagy amikor nemrég égett a határ. Nem tudom, hogy kötelező volt-e kimenni azoknak az embereknek, akik fogták az eszközeiket, a gépeket, és elkezdték szántani a tarlót, nehogy tovább terjedjen a tűz, de kimentek.
Ha össze akarnám foglalni, azt mondanám, hogy ne csak a bajaink legyenek közösek, és ez már egy nagy váltás lenne. De ennek vannak olyan feltételei is, amiket a hatalom tudna megadni a társadalomnak. Egyszerűen ki kéne bújnunk az üvegbúra alól, és jót tenni.
A tavaszi nagy politikai változás okozhatott sokkot a társadalomnak?
Inkább eufóriát okozott, mert visszatértünk a társadalom többsége által normálisnak tartott kerékvágásba. Nagy változás volt, de a változás az a megszabadulás élménye volt. Ez bizony rendszerváltó hangulat volt. De miért tudtunk rendszert váltani? Mert az előző rendszer 16 év alatt nem tudott úgy belegyökeresedni a társadalomba, hogy kísérletet tegyen arra, hogy nem adja át a hatalmat.
Sokan hitték azt ebben az országban, hogy a Fidesz nem akarja majd átadni a hatalmat. És mégis átadta. Azt tudjuk, hogy a választások estéjére megerősítették a rendőrséget Budapesten. Valószínűleg azért, mert azt hitték, hogy nyernek, és hogy emiatt a vesztesek feldúlják a fővárost. De az eredményt látva, más lett a forgatókönyv, és a rendőrök egy utcabálhoz asszisztáltak.
Kiderült, hogy nincsenek adatok arról, hogyan is állunk pontosan.
Egyébként nem lehet egyértelműen magyar társadalomról beszélni ebben az ügyben, mert a magyar társadalom csoportokból, rétegekből áll össze. Nyilván van egy nemzeti identitásunk, ami összeköt minket, de az életmódunk, a társadalmi helyzetünk, az elvárásaink, a szükségleteink, ezek inkább teszik töredezetté a társadalmat, mint amennyire összetartják azt.
A politikai változás nagyon másképp tud lecsapódni minden társadalmi csoportnál. Kinek mit jelent? Mit jelent az elvált anyukáknak, akik egyedül nevelik a gyereküket? Mit jelent a hirtelen jött 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás, aminek a felét megkapják most, a másik felét, meg majd novemberben? Közben kiderült, hogy tulajdonképpen nincsenek adatok arról, hogyan is állunk pontosan. Az új kormányzat nem is tud megcélozni társadalmi csoportokat, mert nincs elég információ hozzá, hogy ezt megtegye.
A politikusok nem sokat változtak az elmúlt 16 évben. Könnyen átállnak az emberek az új nevekre, arcokra?
A vezetői kiválasztás szempontja a rendszerváltás környékén még az volt, hogy az adott terület szakértői legyenek, és ha hozzáértő emberek irányítják az országot, akkor jól mennek majd a dolgok. Az elmúlt 16 évben viszont egyre inkább az lett a többség élménye, hogy a szakértelem másodlagos.
Nagyon sok ilyen esetről számoltak be a közhivatalokban dolgozó barátaim, akik látták, hogy a politikából ejtőernyőzött oda valakit. Ennek aztán lett egy nem szándékolt, de sejthető következménye, az állam elkezdett nem működni. Lehet, hogy a hatalom bebiztosította magát, de az lett a többség érzése, hogy nincs elég rendőr, hogy kevés az orvos, rosszul működik az oktatás.
Ráadásul az is látszott, hogy ezeket a közhivatalokat pénzszivattyúnak használták, tapintható volt a korrupció.
A kritikusabb polgári réteg valószínűleg létezett az elmúlt 16 évben is, csak nem nagyon lehetett látni.
A változás kikre hatott negatívan? Vas megyében vagyunk, erről a környékről naponta több ezer ember ingázik Ausztriába. A kormányváltás után a forint árfolyama 390-ről 350-re erősödött az euróhoz képest. Ezt a sok ingázó hogyan éli meg? Kapásból mintegy 10 százalékos fizetéscsökkenést jelent nekik. De nem hallom lázadozni őket, elfogadták.
A korábban említett kritikusabb polgári réteg valószínűleg létezett az elmúlt 16 évben is, csak nem nagyon lehetett látni. Ha most megerősödnek, akkor bizony a politikusoknak el kell számolniuk a tetteikkel, mert mi bíztuk meg őket. A hatalom ugyanis nem jelentheti azt, hogy nincs következménye a hatalom gyakorlásának.
Az új kormány azt ígéri, hogy a törvény előtt egyenlőek leszünk, ami azt is jelenti, hogy legyen következménye annak, ahogyan a hatalmat gyakorolják. És ha ez így működik, akkor az ad egyfajta megnyugvást a társadalomnak.
Meglepően gyorsan hullott darabjaira a NER. Mi volt ennek az oka?
Nem mérték fel, hogy milyen belső logika alapján működött náluk a hatalom gyakorlása. Mintha nem lett volna olyan stratégia, ami nem a pillanat uralásában, az egymás követő napok rendszerében gondolkodott. Számomra ez azt jelentette, hogy a taktika farka csóválja a stratégia kutyáját.
Ehhez képest jött egy új hatalom, ami azt mondta, nem csak középtávú, hanem stratégiai tervei is vannak. Hogy van egy koncepciójuk, van egy értékvilágunk. Nem kellenek nekik óriásplakátok, azt mondják, ezek az értékeink, ezek vagyunk, ezt akarjuk.
Ők most szerzik meg a hitelességüket. Ami stratégiai szinten azt is jelenti, hogy kérhetnek áldozatokat, mint az Ausztriába ingázóktól a fizetéscsökkenést. A másik, hogy hibázhatnak, és hogyha van arra képességük, hogy ezt belássák, akkor tudják korrigálni. Ez a személyzeti ügyeken nagyon kijött. Több olyan eset is volt, hogy bedobtak miniszteri neveket, de a közvélemény hatására visszaléptek. És azt mondták, hogy ez hiba, de nem bűn.
Mi a különbség a hiba és a bűn között?
Az Orbán rendszernek már csak bűnei voltak. És mi a hiba meg a bűn között a különbség? Akkor lesz a hibából bűn, amikor szándék van mögötte. És most a társadalom nagy része azt látta, hogy ezek hülyére vesznek minket. Hát hol vannak az ukrán kémek? Hol van az ezer forintos benzin? Hol a háború?
Nemrég tüntettek a Sándor-palota előtt 
Ennyien mentek ki a Fidesz mai tüntetésére July 09. 19:06 , amire Orbán el sem ment, odaküldte a rémes szónokot, az Áder Jánost. Alig pár ezer ember jelent meg. Nincsenek ingyenes buszok, nincs kajajegy, nincsenek közmunkások. Ugyanazt csinálják, mint korábban, ennyire nincs már innovációs készség, meg örreflexió a Fideszben. És ez pont ahhoz az elgyurcsányosodáshoz vezet, amin a DK az elmúlt években végigment.
Mi lesz azokkal, akik nem érdekből, hanem meggyőződésből voltak a Fidesz támogatói? Azért szép számban vannak ők is.
Közöttük nagyon sok az idős ember. Úgy számolják, hogy közülük két-háromszáz ember már nem lesz velünk a következő választáson. Akik pedig addigra nőnek fel és lesznek szavazókorúak, már nem ezt a mesét kapják, és az idősödő polgárok is talán egy más valóságban élik majd nyugdíjas éveiket.
De az is lehet, hogy az állam elkezdi a társadalmat újra szervezni. Hogy hogyan? Mondok egy példát. Van egy csomó olyan agilis nyugdíjas, akit közösségszervezőként lehetne aktivizálni. Ők lehetnének a szociális ellátás első vonala. Mondjuk nyugdíjkiegészítéssel, állami megbízással.
Voltak erre már kísérletek Budapesten, barátaimmal találtuk ki, közreműködhettem egy ilyen programban, nagyon érdekes volt, nagyon jól működtek. Amikor a társadalmi szolidaritás mögé szinte detektoros hálózatot kezdtünk kiépíteni. Ahol a kisebb-nagyobb lakóközösségben kerestünk olyan nyugdíjast, aki agilis volt, volt energiája, volt kedve, és a többi ember hallgatott rá. Elmondtuk nekik, hogy mire kell figyelni, és szóltak, hogyha bajt láttak.
Az alapellátásban, ahol amúgy is szűkösek a kapacitások, nem arra kellett használni például a szociális munkásokat, hogy mindennap meglátogassák a nénit, mert a nénihez mindennap becsöngetett az, aki a lépcsőházában lakott. Beszélt vele pár percet, felhozta a postáját, megkérdezte, hogy van, van-e valami panasza, és tudta, hogy mire kell figyelni.
...az egészségi hátrány előbb-utóbb szociális hátrányhoz vezet, és ez fordítva is igaz.
Én azt gondolom, be kellene építeni a társadalomba, hogy legyünk szolidárisak egymással. Nagyon sok ember amúgy szolidáris, de például nem tudja, hova kéne jeleznie a problémákat.
Ezeket a modelleket be lehetne hozni Magyarországra, gondolom, az Unió is ad erre pénzt. Hiszen az egészségi hátrány előbb-utóbb szociális hátrányhoz vezet, és fordítva is igaz, az egészségi hátrány előbb-utóbb szociális hátránnyá válik. Az ellátó rendszereket, a szociális ellátást és az egészségügyi ellátást lehetne fedésbe hozni, átszervezni. Csináltunk is már egy ilyen modellt önkormányzati szinten történetesen a Fidesz alatt, de aztán nem lett folytatása.
Korábban azt mondta, hogy a magyar gondolkodás sokkal szabadabb volt annál, mint amire a Fidesz alapozott. Benne van a lehetőség, hogy egy öntudatos társadalom alakuljon ki Magyarországon?
Azt gondolom, hogy állami segédlettel igen. Ha a politikának célja lesz, hogy kiszabadítsa maga alól a társadalmat abban az értelemben, hogy önállóan oldja meg a problémáit. Ez a társadalom különböző csoportjai felől elvárásként nem fogalmazódik meg, de szükségletként igen.
Erre lennének jók a szakpolitikák. Vagy pedig addig várunk, míg a probléma valamilyen fordulóponthoz jut. Hogy kifakad, és akkor nem elvárás lesz belőle, hanem rombolás. Ez az egyik. A másik, hogy ha rendkívüli helyzetekben nagyon tudunk szolidárisak lenni, és össze tudunk zárni egymásért, akkor ezt próbáljuk leszivárogtatni a hétköznapok szintjére is. Mert jót tenni, jó.
Egyszer láttam, hogy egy fiatal srác szalad a város szélén, hátizsák volt rajta. Lelassítottam az autóval, kérdeztem, siet-e valahova. Azt mondta, az első munkanapja volt egy cégnél, most megy Kőszegre a barátnőjéhez, de mindjárt lekési a vonatot. Mondtam, hogy üljön be, elviszem. Az állomáson azt kérdezte, ezt miért csináltam, és hogyan tudja megköszönni. Mondtam, hogy sehogyan, azért csináltam, mert jobb lett tőle a napom, de ha egyszer lát valakit futni, és megteheti, kérdezze meg hogy elviheti-e, és mesélje el ezt a történetet.
Ha másokkal jót teszünk, nekünk is jobb lesz. Ezt magamon is látom, meg látom az ismerőseimen is. Ha ez össztársadalmi szinten kibontakozna, sokkal jobb lenne mindannyiunknak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
