A német kormány eurómilliárdokat önt az országra

Emelt családi pótlék, lakhatási támogatás, többszáz eurós juttatás.

A német szövetségi kormány 65 milliárd eurós csomagot állított össze az energiaárak és az infláció emelkedésének ellensúlyozására - jelentették be Berlinben.

Olaf Scholz kancellár a koalíciós egyeztető tanács vasárnap hajnalban véget ért ülésén kidolgozott megállapodást bemutató tájékoztatóján kiemelte, hogy az idei harmadik tehercsökkentő csomag nagyobb, mint az első kettő együtt.

Emelik a többi között a családi pótlékot, a lakhatási támogatást, és a munkaviszonyban állók után a nyugdíjasok és a diákok is kapnak 300 euró, valamint 200 euró egyszeri támogatást az energiaköltségekre.

Bevezetnek egyebek mellett egy úgynevezett áramárféket is. Ez azt jelenti, hogy a háztartások és a kis-, valamint közepes méretű vállalkozások egy meghatározott mennyiségig, az úgynevezett alapfogyasztásig kedvezményes áron kapják a villamos energiát.

A kancellár a Liverpool FC angol labdarúgó egyesület himnuszaként ismert dal címadó sorát idézve hangsúlyozta: továbbra is érvényes az az alapelv, hogy "You'll never walk alone" (Sosem maradsz magadra).

MTI

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet