Négyen erőszakolták meg a magatehetetlen tinit Vasváron - Interjú az anyával

Négy fiú, köztük több büntetett előéletű vett részt egy nemi erőszakban Vasváron, a legfiatalabb általános iskolás. A nyugat.hu beszélt a megerőszakolt 16 éves lánnyal és édesanyjával. Szörnyű történet, amit pletyka hozott napvilágra.

Pletykára mozdultak

Különös szóbeszéd jutott el a vasi kisváros, Vasvár rendőrségének bűnügyi osztályára. A pletyka szerint egy helyi középiskolás lányt négy fiú megerőszakolt és az erről készült videót megnézhetik a kiválasztottak. A zsaruk utánementek a történetnek, és hamar kiderült, nem zörög a haraszt... Videót ugyan nem találtak, de megerőszakolt lányt és róla készült visszataszító, internetre töltött képeket viszont igen.

A Bódé

Az előzmények felidézésében Maxim László, a Vasvári Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője volt a segítségünkre, aki a helyszínre is elkalauzolt minket. Az pedig nem más, mint a "Bódé", azaz egy telken álló, klubnak berendezett konténer. Ebbe ugyan benézhettünk, de fényképet nem készíthettünk a belsejéről. A Bódéban két kanapé, polcok, CD-lejátszó és fiatalokra jellemző díszítés kapott helyet, többek között. A diákok ide vonulnak félre, ha kicsit el akarnak tűnni a világ elől, vagy bulizni akarnak, szűkebb baráti körben. Egy ilyen buli fajult el március elején és valószínűleg soha nem derül ki, ha valaki nem tölti fel az internetre a gyalázatos tett után készített fotókat.

Maxim László alezredes a Bódé előtt
Maxim László alezredes a Bódé előtt
Tánczos Mihály

Először a sértettet kellett beazonosítanunk. Meg is találtuk és elmondta, hogy valóban volt 10 nappal korábban egy buliban, ahol olyan mennyiségű alkoholt fogyasztott, hogy egy idő után már nem tudott magáról. Később a barátnői utaltak rá, hogy ott rossz dolgok történhettek vele, de ő nem emlékezett az erőszakra. Ezután begyűjtöttük a buliban résztvevőket és ekkor ár körvonalazódott, ki lehet az a négy fő, aki részt vehetett a bűncselekményben

- mondta az alezredes.

Erőszak a domboldalon

A nyomozás során kiderült, hogy valószínűleg az elfogyasztott alkohol hatására került öntudatlan állapotba a 16 éves lány és ezt használták ki a fiúk. A Bódéból a közeli dombra vitték a lányt, lehúzták a nadrágját és megerőszakolták a hóesésben. A nyugat.hu információi szerint két fiatal ugyan próbálkozott, de különböző okok miatt nem sikerült aktust létrehozni az ájultan heverő lánnyal, ketten azonban véghezvitték alantas tervüket, kétszer is. Ezután magára hagyták a megerőszakolt tinit és visszatértek a buliba. Egyikük azonban elmondta a bulizóknak, hogy a lány fent fekszik a dombon. Ezután két fiú felment érte és lehozták, majd később a házigazda édesanyjától kértek segítséget, aki átöltöztette, megmosdatta és lefektette a még mindig alélt diákot.

ezen a dombon történt az erőszak - Lent (a képen jobbra, középen) áll a Bódé
ezen a dombon történt az erőszak - Lent (a képen jobbra, középen) áll a Bódé
Tánczos Mihály

Kábítószerrel megbukott fiatalok

Droggal, elsősorban az akaratgyengeséget okozó Ginával kapcsolatos kérdésünkre válaszolva Maxim László elmondta, hogy elsősorban az alkohol miatt kerülhetett ilyen állapotba a lány, de mivel több elkövető hetekkel korábban visszaélés kábítószerrel bűncselekmény miatt került a rendőrök hálójába, ezért vizsgálják azt is, használtak-e valamilyen drogot a lány elkábítására. A fiatalok szórakozóhelyen kezdték a bulit, ezután vonultak a Bódéba. Azt is nézik, vajon kiszolgálták-e a fiatalokat alkohollal és ha igen, akkor a megfelelő hatóságok felé jelzik ezt. Ez azonban önmagában nem bűncselekmény, de komoly következményei lehetnek.

Idén érettségizik két erőszaktevő

Az erőszakban részt vevő fiúk közül az egyik általános iskolás, de nem a kora miatt. Úgy tudjuk, bukás miatt koptatja még 15 évesen az iskolapadot. A legidősebb fiúk az idén érettségiznek, ha az iskolájuk nem gondolja úgy, hogy cselekedetük miatt erre méltatlanok. Úgy tudjuk, szombathelyi és zalaegerszegi középiskolákba járnak és többen közülük garázdaság és rongálás miatt már megismerkedtek a rendőrökkel korábban, no és persze a már említett kábítószeres ügy sem mellékes. Az egyik fiú pártfogói felügyelet alatt követte el a bűncselekményt. A vizsgálat tárgyát képezi az is, miért nem léptek közbe a barátok, barátnők, miért nem segítettek az öntudatlan lányon.

Szabadlábon védekezhetnek

A tettesek beismerő vallomást tettek, szabadlábon védekezhetnek. Csoportosan elkövetett erőszakos közösüléssel vádolják őket, annak is a minősített esetével, ami 5-10 éves szabadságvesztéssel szankcionálható. Mint megtudtuk, sem a tanúk, sem a gyanúsítottak nem mutatták jelét annak az első kihallgatáson, hogy tisztában lennének cselekményük súlyával. Volt, aki flegmán válaszolgatott a rendőröknek és volt, aki nevetve beszélt a lány megerőszakolásáról. Napokkal később azonban már rémült fiatalok ültek a rendőrségen.

A buli résztvevői nem értik

Találkoztunk a szóban forgó házibuli több résztvevőjével is, akik valóban nem tartják említésre méltónak az esetet és nem értik, miért kerítenek ennek akkora feneket. Egy lány 18. születésnapját ünnepelték és elismerik, valóban többen is lefeküdtek a dombon a társukkal, de az nem volt ellenére. Egyikőjük elmondta, hogy a társuk nem sokkal korábban szakított barátjával és szerelmi bánatában itta le magát. Emlékeik szerint a későbbi sértett energiaitalt, sört, rumot, bort és vodkát ivott, ez ütötte ki teljesen. Állítólag még fel is kínálta magát a volt barátjának. Amikor rákérdeztünk, hogy magánál volt-e ekkor, akkor a tinik beismerték, hogy már nem. A lányt a volt barátja és három társa vitte fel a dombra, ahol közösültek vele. Ekkor azonban már eszméletlen volt, nem is nyöszörgött.

A buli házigazdájának (balra) volt alibije, a barátnőjével volt az erőszak idején
A buli házigazdájának (balra) volt alibije, a barátnőjével volt az erőszak idején
Tánczos Mihály

Megalázó felvételek

Arra nem tudtak válaszolni, ki küldte el a mások megalázásából profitáló, külföldi szerveren futó portálnak a fotókat, amelyek hiába ábrázolják egy bűncselekmény sértettjét, azt nem távolítják el. Az oldal Pitor nevű felhasználója - aki feltehetőleg a képeket elküldte - így kommentálta a magatehetetlen lányról készült megalázó képeket:

áháháh:D végre felkerült:D.. ottvoltam a bulin baszott nagy voltXD ..áháháh:D ***** SzarXD.. áháháh:D

Interjú az anyával

Vasváron egy parkban találkoztunk a megerőszakolt lány édesanyjával és magával az erőszakot elszenvedő lánnyal is. Az anya az elsős lánya osztályfőnökétől jött, akit azért keresett meg, hogy megkérje a tanárokat, most egy kicsit jobban figyeljenek a lányára és környezetére és ha látják, hogy az eset miatt gondjai vannak, akkor jelezzék azt. Beszélgetésünket a szokottnál hosszabb terjedelemben közöljük, hátha tanulságos lehet más anyák számára is.

Hogyan élte meg az eseményeket, tudja-e, mi történt?

Én azt tudom, amit a rendőrök elmondtak és amit a lányom mesélt ezután. Ő már az eset másnapján megtudta a barátnőitől, hogy valami rossz történhetett vele, ezt úgy mondták meg neki, hogy kihívták az utcára. Ezt azonban nem osztotta meg velem. Az egészben az is nagyon rossz, hogy soha nem szoktam elengedni éjszakára. Legkésőbb 11 órakor otthon kellett lenni, ha valamilyen rendezvényre ment, de ez nem volt gyakori. Két héttel az eset előtt a lányom megkért, hogy hadd menjen el a barátnője szülinapi bulijára és hadd maradjon hajnali kettőig. Korábban soha nem maradt ki eddig. Egy nappal a buli előtt elmentem az ünnepelthez és beszéltem vele. Mondtam neki, hogy ő a nagyobb, nézzen oda rájuk, hogy minden rendben menjen. Azt is mondta, hogy ők négyig maradnak, erre azt válaszoltam, hogy a lányom maximum kettőig lehet ott, úgy, ahogy megbeszéltük.

Eljött a szombat...

Fél négykor találkoztak. Pár órával később felhívott a lányom, hogy nem maradhatna-e mégis négyig? Az ünnepelt is mellette volt. Érvként elhangzott, hogy úgyis egyfelé laknak, együtt a buli végén hazajöhetnének. Az öcsém éppen nálunk volt, ő mondta, hogy az a két óra már nem oszt, nem szoroz, így beleegyeztem.

De nem jött haza...

Hajnali fél öt lehetett, amikor próbáltam hívni telefonon. Mérges voltam, mert négy óráról volt szó és nem tartotta a szavát. A lányom telefonja nem volt elérhető, mint később kiderült a telefonját is ellopták. Mivel nem értem el, hívtam az ismerősét, aki szintén ott volt, de őt sem lehetett elérni. Nagyon ideges voltam. A párom éjszaka dolgozott, az öcsém sem volt nálunk. Két kisgyerekkel voltam otthon, nem tudtam elindulni keresni. Végül negyed nyolckor hozta haza a lányomat az egyik anyuka. Nem akart bejönni, de megadta a telefonszámát. Nem sokkal később felhívtam és megköszöntem a segítségét.

Volt-e "fejmosás" otthon?

Igen. Leültünk és megbeszéltük, hogy ilyet nem lehet csinálni és azt is, hogyan illik viselkedni. Akkor büntetésként egy időre eltiltottam a kedvenc pizzázójától és a buliktól is, de meg sem fordult a fejemben, hogy nem csak ittasságról van szó. Mindenki volt 16 éves, sokan ilyenkor kipróbálják az alkoholt és élvezik, ha "Anya végre elengedett éjszaka". Úgy gondolom, nem az én lányom az egyetlen, aki ezt kipróbálta, de ezt meg is beszéltük. Akkor ennyiben maradt a dolog.

Aztán jöttek a rendőrök.

Igen. A lányom otthon maradt, mert megfázott, belázasodott. Délelőtt mentünk volna az orvoshoz, de ekkor jöttek a rendőrök és kérdezték, hogy a lányom hol volt a hétvégén? Mondtam, hogy sehol, mert büntetésben van. Erre pontosítottak, hogy az előző hétről van szó. Mondtam, hogy akkor egy házibuliban volt és amiatt volt büntetésben. De már rosszat sejtettem és megkérdeztem, milyen hülyeséget csinált? Amikor mondták, hogy nem ő csinált, hanem vele csináltak, akkor rögtön megfordult velem a világ. Lányos anyaként, nőként nem is gondolhattam másra, mint hogy megerőszakolták. A rendőr bólintott és kérte, hogy menjünk be a lakásba beszélgetni. Én leültem a padra és azt gondoltam, hogy most vége az életünknek. Nagyon elkeseredtem.

Emlékszik-e a lánya valamire?

Nem. Az az utolsó emléke, hogy két fiúval beszélget.

Volt-e valamilyen jele annak, ami történt? Altesti fájdalom, sérülés?

Nem voltak fájdalmai. Egy hatalmas kék folt volt a derekán és kék-zöld foltok voltak mellette, de azt mondta, elesett és úgy ütötte be. Minden ruhája latyakos volt.

Ha szembejönnének most a fiúk, mit gondolna?

Nem szeretném őket a városban meglátni. Az egyikük nálam kétszer termetesebb és lehet, hogy a mentő vinne el, ha visszaüt, de ettől függetlenül nem hiszem hogy kibírnám, hogy ne ugorjak neki. A rendőrségen az egyik fiú anyukája odajött és megpróbált kötetlenül beszélgetni, de mondtam neki, hogy ne haragudjon, de nincs mit beszélgetnünk. Nem gondolom, hogy az anyja is tehet arról, amit a fia tett, de hadd ne kelljen vele beszélgetnem ezután.

Eltelt pár nap, mennyire változott meg az életük?

Anya és lánya - túl kell tenniük magukat a történteken
Anya és lánya - túl kell tenniük magukat a történteken
Tánczos Mihály

Nehéz. Többször is beszéltünk róla azóta, de az életünknek menni kell tovább. A két kicsi sem érezheti meg, hogy valami rossz dolog történt.

Elmondtam, hogy nem szabadott volna ennyit inni, de így utólag talán nem is baj, hogy nem emlékszik arra, ami történt. És ha a társaságból az a két fiú nem megy fel később a dombon hagyott lányomért, akkor ma valószínűleg nem lehetne itt mellettem. Az, hogy ő ennyit ivott senkit nem jogosít fel arra, hogy még belerúgjon, kihasználja.

Ráadásul ez egy baráti társaság volt, a lányom nyár óta járt velük. Nekik épp vigyázni kellett volna, hogy egyikőjük se kerüljön hasonló helyzetbe. Azt gondolom, hogy nem az én lányom követte el a legnagyobb hibát azzal, hogy ivott. És most nem mentegetni akarom.


Valaki feltöltötte az Internetre a lányáról készült megalázó fotókat. Mit szól ehhez?

Ha nincsenek ezek a képek, talán ki sem derül, mi történt. A lányom és a barátnői titkolták volna, a fiúk pedig megússzák ezt a dolgot. Nem tudom, milyen képek, de nem is vagyok rá kíváncsi. Nem tudnám megnézni.

A fiúk szülei tettek-e valamilyen gesztust az eset óta?

Az egyik fiú anyukája eljött hozzánk. Azt mondta, neki minden pénzt megér, ha visszavonjuk a fia elleni feljelentést, mert beszéltek ügyvéddel és azt mondta, bármennyit is fizetnek neki, a fiú valószínűleg nem ússza meg a börtönt. A fiú pedig erre azt mondta a szüleinek, hogy akkor ő inkább öngyilkos lesz. Sajnáltam, de mondtam neki, hogy a lányomról van szó és nincs az a pénz, ami miatt semminek venném, amit vele csináltak. Azt is mondta az anya, hogy az ő fia csak nézte. De erre meg csak azt tudom mondani, hogy egy 18 évesnél idősebb fiatalembernek kötelessége lett volna segíteni, vagy segítséget hívni. Az az érv sem hatott, hogy majd meghurcolják a lányomat is a bíróságon. Ezt átbeszéltem már vele, próbálom felkészíteni erre és ott leszek mellette. Valószínű az ügyvédek majd megpróbálják az én lányomat beállítani valamilyen prostituáltnak, hiszen nekik a lányomat kell majd támadniuk, hogy meggyőzzék a bírót védencük ártatlanságáról.

Kisváros, majdnem mindenki tudja kiről, miről van szó.

Ezért szóltam az osztályfőnökének, hogy ha valami konfliktus van, akkor szóljanak nekünk. Minden csoda három napig tart, remélem nem lesz belőle problémája.

Az egyik erőszaktevő a lány volt barátja.

Otthon ez is szóba került korábban, amikor még együtt voltak mondtam a lányomnak, hogy a fiú nem hozzá való. Nem rosszat csinált vele, csak nem tetszett, ahogy a lányommal bánt. Ő fülig szerelmes volt, reménykedett benne, hogy megváltozik. Úgy tudom, ő volt az értelmi szerzője az egésznek. Egyfajta bosszúnak szánta. A buli előtt kiderült, hogy a volt barát is ott lesz. Mondtam, hogy nem tartom jó ötletnek, hogy egy helyre menjenek, mert mindkettőjük estéjét elronthatja.

Otthon szóba került korábban a szex?

Igen, erről is nyíltan beszéltünk, amikor az első komolyabb kapcsolata bontakozott. Nem volt ez tabu, sőt, mondtam neki, hogy ha úgy érzi, hogy ez a szerelem komoly, akkor szóljon és elmegyünk az orvoshoz tablettát felíratni. Nem szoktam homokba dugni a fejem.

Hallott már a GHB-ról?

Éppen most adott az orvos egy tájékoztató papírt erről a szerről, eddig nem is tudtam arról, hogy létezik. A nyomozók sem zárták ki, hogy valamit belekevertek a lányom italába és emiatt nem emlékszik semmire. Ezt azonban - ha volt is ilyen - már nem lehet kimutatni, mert sok idő telt el azóta.

Az erőszakon átesett lány csendesen hallgatta a beszélgetést. Időnként pontosított egy-egy részletet. Amikor arra kértük, vonja le a tanulságot, annyit mondott, hogy hallgatnia kellett volna az édesanyjára és bízni az ő nagyobb tapasztalatában.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló