Nemmel szavaztak a Fidesz és a KDNP EP-képviselői arra, hogy a lakhatás legyen alapjog

A  szavazás tárgya az volt, hogy a megfelelő lakhatás fogalmába a jó minőségű ivóvíz és a megfelelő higiénés körülmények is beletartozzanak.

Csütörtökön az Európai Parlament megszavazta azt az állásfoglalást, hogy Európában legyen alapjog a megfelelő lakhatás. A képviselők 352 szavazattal, 179 ellenszavazat és 152 tartózkodás mellett fogadták el az álláspontot. A jegyzőkönyv tanúsága szerint szélsőjobboldali képviselők mellett nemmel voksolt a Fidesz és a KDNP 13 EP-képviselője is.

A  szavazás tárgya az volt, hogy a megfelelő lakhatás fogalmába a jó minőségű ivóvíz és a megfelelő higiénés körülmények is beletartozzanak. Az EP-képviselők 2030-ig a hajléktalanság felszámolására szólítottak fel az Európai Unió minden tagállamában. Szerintük a lakhatási költségeket törvény erejével kellene megfizethető szinten tartani. Kimondták ugyanakkor, hogy legyen a megfelelő és megfizethető lakhatás a törvény erejével betartatható alapjog.

Az Index figyelmét Ujhelyi István szocialista EP-képviselő hívta fel a szavazás végeredményére. A politikus azt mondta, megdöbbentette, hogy a Fidesz és a KDNP képviselői nemmel szavaztak. Fontos volt a kezdeményezés, és sokat dolgoztak rajta, a fideszesek ennek ellenére mégis nemet mondanak magyarok milliói lakhatási problémájának megoldására – fogalmazott a politikus.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek