Havaseső, havas szobrok, esernyős emberek. Kedd délelőtti csendélet Szombathely Főterén. Mire várunk? Kóbor Tamásra, avagy Tom papára.
11 óra magasságában fel is tűnik. Kezében esernyő, karjával hadonászva magyaráz, miközben filmezik. Szendvicsember a hóesésben. Közelebb lépek, és látom, hogy olyan papírívekből áll plakátruhája, amivel én múlt héten már találkoztam: nemzeti konzultációs dokumentumokból, vagy húsz darabból.
Bemutatkozom Kóbor Tamásnak, és felteszem neki az első kérdést, ami eszembe jutott, amikor megláttam, vajon mi késztette arra, hogy egy ilyen
művet
alkosson, és egyáltalán honnan szerzett ennyi nyomtatványt?Nem kell sokáig győzködnöm, már ömlik is belőle a szó:
Sok ember meglepődik ezen a családok védelméről szóló kérdőíven, ami szerintem nagyon bugyuta kérdéseket tartalmaz. Mondják, hogy a kukába dobtam, elégettem, de hallottam már olyanról is, hogy valaki csákót hajtogatott belőle. Gondoltam megmutatom, hogy ilyet is lehet belőle csinálni. Mindezt azért, hogy annak, aki elküldte, legyen egy kis szégyenérzete
– mondja kissé felháborodottam Tamás.
Vannak, akik azt mondják, hogy visszaküldik, és majd jól megmondják a véleményüket, de szerintem sokan csak mondogatják, de ha arról van szó, hogy kiálljanak, inkább már nem tesznek semmit.
Egyébként barátoktól, ismerősöktől, családtól sikerült ennyit beszereznem. A feleségem segítségével két óra alatt raktuk össze.
Kérdésemre, hogy mi lesz a sorsa a papírruhának, mosolyogva annyit válaszol:
Hát összevágom.
Szóval a fent leírtak szerint tényleg sokrétűen fel lehet használni ezt a kormány által kiküldött dokumentumot, amiről korábban írt cikkünkben már olvashattak.
Kóbor Tamás, avagy Tom Papa élő Facebook bejelentkezést itt láthatjátok.Egyben hallhatjátok benne a Nyugat.hu által készített interjút is.