Nemzeti konzultációs ívekből építettek falat Orbán irodája elé

Ellenzéki megmozdulás volt a budai Várban Hadházy Ákos és Szél Bernadett vezetésével.

Az aktivisták által összegyűjtött nemzeti konzultációs kérdőívek Orbán Viktor hivatala, a Karmeilta kolostor előtt. "Ezt nem valamiféle háttérhatalom, nem Soros, hanem olyan hús-vér emberek gyűjtötték össze, akiknek elegük van a rendszerből és tenni akarnak" - mondta Hadházy Ákos a magyarnarancs.hu szerint.

Hadházy Ákos valódi konzultáció
Mészáros D. Zsolt

Összesen 260 ezer darab üres ív került hozzájuk, ami Hadházy szerint komoly siker. A kormány azt állítja, hogy nekik 1,8 milliót küldtek vissza, de ennek hitelességében a független képviselők kételkednek. Amikor egy korábbi konzultáció alkalmával meg akarták nézni a kormánynak küldött íveket, akkor sok üres dobozt is találtak. Most is meg akarják nézni a kormányhoz visszakerült íveket, de jelentkezésükre egyelőre nem kaptak választ. - írja a 444.hu.

"Szombathelytől Nyíregyházáig gyűjtöttük össze a nemzeti konzultáció kérdőíveit" - mondta Szél Bernadett. A független képviselő hozzáfűzte, 60 kitelepülésen volt jelen országszerte, majd élete egyik legjobb nyarának nevezte a konzultációs kérdőívek összegyűjtésének időszakát. Szél Bernadett és Hadházy Ákos független képviselő aktivistákkal és szimpatizánsokkal a Hunyadi János út és a Király lépcső találkozásánál. Innen vitték fel az konzultációs kérdőíveket a Karmelita kolostorhoz.

Konzultációs ívek a várban
magyarnarancs.hu

A képviselők szeretnék tovább vinni a lelkesedést, és újabb feladatot adni az embereknek. A propaganda elleni küzdelemben két új célt jelöltek meg: a fizetett kormányzati hirdetések betiltását, és hogy a közmédia élére olyan személyt állítsanak, aki az ellenzéknek is megfelel. Ezért tüntetni hívják október 23-ra az embereket a köztévé Kunigunda utcai székháza elé, és a terv szerint blokád alá veszik az épületet. Hadházy szerint ha százezer ember ott lesz, akkor elérhetik a céljukat. Ha kevesebb, akkor üzenni tudnak a hatalomnak, hogy sokan követelnek változást. - teszi hozzá a 444.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet